FFT: az ember, aki C. Ronaldo idegeire ment a vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.30. 18:28
Az Arsenalnál régóta áhítoztak már egy univerzális középpályásra, aki rettegésben tarthatja az ellenfél irányítóját. A kemény szereléseiről híres, Cristiano Ronaldót is árnyékként követő uruguayi Lucas Torreira személyében meg is találták, akit kerestek.

Torreira első klubjának, az IA 18 de Juliónak a székházában felnőtt férfiak fakadtak sírva, amikor Uruguay 2–1-re legyőzte Portugáliát. Odakint az utcák megteltek zászlókkal teleaggatott, dudáló autókkal. A klub kitett a honlapjára egy mémet a Ronaldo mögött feltűnő Torreiráról, Cristiano pedig kidagadó nyaki ütőérrel így könyörög: „Spori, csináljon már valamit, nem akar leszállni rólam!”.

Ez volt Torreira második tornája a válogatottal. A tavalyi év végére már majdnem feladta a reményt, hogy behívják, hiszen oly sok időt töltött távol Uruguaytól. A szurkolók és a sajtó is egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a válogatott edzőjére, Óscar Tabárezre, félve, hogy az ifjú tehetség végül olasz állampolgárságot kér, hiszen tizenhét éves kora óta ott játszik.

És hogy hogyan folytatódott a történet?

Kiderül a FourFourTwo.hu cikkéből, amelyet ide kattintva olvashat el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik