FFT: a világ legjobb védője, aki megváltoztatta a Liverpoolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 18:12
A Liverpool jövője narancssárga, és ez Virgil van Dijknak köszönhető. A „vörösök” már egy évvel az után esélyesek a bajnoki címre, hogy a holland védő megjelent náluk.

Virgil van Dijk életében először félt. Nagyon félt. A 193 centiméter magas, tiszta izom fiú feküdt a kórházi ágyon, miközben csövek lógtak ki belőle. A Groningen 20 éves ígéretes középhátvédje már egy hete nem érezte jól magát, de nem vette komolyan a betegségét.

Emiatt további egy hetet kórházban töltött. A vakbele 2012 áprilisában, éppen bolondok napján gyulladt be, és hashártyagyulladástól, illetve vesefertőzéstől egyaránt szenvedett. Azonnali, életmentő beavatkozásra volt szükség.

„Mindenre emlékszem – mondja majd hét évvel később a Liverpool edzőpályáján. Egy pillanatra megáll, és azt fürkészi, valóban figyelünk-e rá. – Nem fogok hazudni, valóban nagyon féltem, akár meg is halhattam volna.”

Mostanában mindenki arról beszél, micsoda verseny zajlik a Premier League bajnoki címéért, ilyen izgalmas és kiélezett vetélkedés már évek óta nem volt. Pedig nem ez az igazi kérdés. Az igazi kérdések akkor adódnak, amikor fekszel a kórházban, és a jövőd miatt aggódsz. Még csak nem is az a legfontosabb, hogy rúghatsz-e még valaha labdába, sokkal inkább az, hogy életben maradsz-e.

Ehhez képest az, hogy te leszel-e az Év labdarúgója, vagy hogy a Liverpool 29 év után megnyeri-e újra a bajnokságot, szinte már részletkérdés. Talán érthető, miért olyan könnyed Virgil van Dijk.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik