Paul Dickov, az Oldham Athletic játékos-edzője 2010-ben a Bristol Rovers elleni meccsen pályára küldte saját magát Dean Kelly helyére.

„Feljöttem a pályára, és azonnal sárgát kaptam – nevet Dickov. – Meccs előtt végig azt magyaráztam játékosaimnak, milyen fegyelmezettnek és higgadtnak kell lenniük. Aztán felmegyek, és rögtön besárgulok.”

Ezzel nem ért véget Dickov szerencsétlen beugrása.

„Néhány passzt is elrontottam. Láttam, hogy páran a srácok közül már épp le akartak tolni, mikor eszükbe jutott, hogy én vagyok a főnök, és visszafogták magukat. Ekkor tudtam, hogy szögre kell akasztanom a stoplist.”

Vajon az ilyen esetek azt jelzik előre: a játékos-edzők ideje végleg lejárt? Mivel egyre több az erre utaló jel, nem lenne meglepő.

„Még mindig ott a nevem a játékosok listáján, de eldöntöttem, csak akkor játszom, ha a srácoknak nagyon nem megy, és eddig az egész idényben zseniálisak voltak – mondja Dickov, aki az elmúlt években az egyetlen bejegyzett játékos-edző az angol profi futballban. – Az edzői hivatás manapság annyira igénybe veszi az embert, hogy szinte lehetetlen mellette játszani is. Mostanában a menedzsernek milliónyi dolga van. Pénzügyi tanácsadónak, tanárnak, pszichológusnak és statisztikusnak kell lennie. Meg kell tervezni az edzéseket, felmérni a sérüléseket, a meccsek adatait elemezni, fürkészni az ellenfeleket és a szerződtetendő játékosokat, megegyezni velük és az ügynökükkel. Ez huszonnégy órás munka, és nem csoda, hogy már nincsenek játékos-edzők.”

De vajon végleg eltűnnek a futball evolúciója következtében?

Az FFT körbejárja a témát, és bemutat öt sikeres és sikertelen játékos-edzőt is.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!