FFT: a brit mozitörténet legnagyobb futballmeccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.30. 18:16
Denis Law számos emlékezetes mérkőzésen lépett pályára hosszú pályafutása során, de a brit mozitörténet legnagyobb meccsén végül nem szerepelt.

Amikor egy csapat tinédzser bő szerelésben felsorakozott, hogy ­tesióra előtt kiválasszák valamelyik csapatba, még egyikük sem sejtette, hogy futballtörténelmet ír majd, ha másért nem, azért, mert minden szereplő először vett részt forgatáson.

A jeleneteket három-négy nap alatt rögzítették Barnsleyban, a St. Helen's középiskolában 1968 nyarán, a legtöbb szereplő átlagos diák volt.

Az ő szemükben ez az egész nem volt más, mint egy egyszerű testnevelésóra. A Kes címet kapó filmben nem szerepeltek hollywoodi sztárok, a főszerepet is a teljesen ismeretlen, 14 éves David Bradley játszotta. Az általa alakított Billy Caspert a pályán és azon kívül sem hagyja élni a szadista hajlamú testnevelés tanár, Mr. Sudgen, akit az addig szintén ismeretlen Brian Glover alakít.

A forgatókönyvet Barry Hines regényére alapozva filmesítette meg Ken Loach rendező, és a történet a munkásosztály küzdelmeit mutatja be keserédesen…

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik