FFT: 5 meccs a Premier League-ből, amelyet már nagyon várunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 18:05
null
A BL-döntő „visszavágóját” október 26-án rendezik meg (Fotó: AFP)
A minap elkészítették a Premier League következő idényének párosításait. Az angol futballt szeretők készítsék elő a naptárukat, a FourFourTwo.com segítségével ugyanis most kiemeltünk öt párosítást az új idényből, amelyre már most nagyon kíváncsiak vagyunk.

 

Kedvcsinálónak nézzünk két párosítást:

Liverpool vs. Manchester City, november 9.
A Bajnokok Ligájában idén sem tudott maradandót alkotni Manchester City, a Premier League-ben azonban tavaly is Pep Guardiola csapata örülhetett. A Liverpool sokáig emlékezetes, feledhetetlen versengésben maradt alul, s a következő idényben arra törekszik, hogy harminc év szünet után változtasson a trenden és újra elhódítsa a bajnoki koronát. A két csapat először novemberben, az Anfielden találkozik egymással, alig várjuk, hogy meglássuk, ezúttal Guardiola vagy Klopp örülhet majd.

Liverpool vs. Tottenham, október 26.
Ki ne emlékezne, hogy ebben az idényben a Liverpool története során hatodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, miután a madridi döntőben 2–0-ra legyőzte a Tottenhamet. A párosítás a következő idényre is igazi csemegét ígér a szurkolóknak, először októberben, amikor a két csapat az Anfielden találkozik egymással. A bajnokságban tavaly mind a két alkalommal a Pool diadalmaskodott, és általánosságban is elmondható, hogy a Spurs ellen nagyon jól megy a Liverpoolnak: minden sorozatot figyelembe véve ugyanis a két csapat legutóbbi 15 meccséből 10-et a Liverpool nyert meg, míg a Tottenham csak egyszer hagyta el győztesen a pályát.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik