Felkészülés: a Wolves nyerte meg az angolok kupáját Ázsiában

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 16:05
null
A „farkasok” tizenegyesek után 3–2-re megverték Guardiola Manchester Cityjét (Fotó: Twitter/Wolves)
A Wolverhampton Wanderers labdarúgócsapata nyerte meg a Premier League-csapatok ázsiai kupáját, miután tizenegyesekkel 3–2-re legyőzte a Manchester Cityt. A bronzmérkőzésen a Newcastle United egygólos sikert aratott a West Ham Uniteddel szemben.

A Manchester Citynél több alapember is bekerült a kezdőbe, hiszen Laporte, Stones, De Bruyne, Sané, Sterling és az Atlético Madridtól rekordösszegért, 70 millió euróért szerződtetett Rodri is pályán volt az első perctől. A Wolves szinte a legerősebb tizenegyével kezdett, a támadósorból azonban hiányzott az Arany-kupa-győztes Raúl Jiménez.

A manchesteriek hamar előnybe kerülhettek volna a mérkőzésen, miután Leroy Sanéval szemben követtek el szabálytalanságot a tizenhatoson belül a 21. percben. A tizenegyeshez az angol válogatott szélső, Raheem Sterling állt oda, aki csúnyán a kapu fölé rúgta a labdát. A mérkőzés vége előtt néhány perccel David Silva próbálkozott szabadrúgásból, de csak a jobb kapufát találta el.

Végül maradt a gól nélküli döntetlen, így jöttek a tizenegyesrúgások. A párbajból a Wanderers jött ki jobban, hiszen a Wolvesnál csak ketten, míg a Citynél hárman is hibáztak, így 3–2-re győzött Nuno Espírito Santo együttese.

Miután a Newcastle súlyos, 4–0-s vereséget szenvedett a Wolverhamptontól, Steve Bruce-nak sikerült összeráznia a csapatot a West Ham United elleni bronzmeccsre. A londoniakat szintén kiütötték az elődöntőben, ők a PL-címvédő, Manchester Citytől kaptak ki 4–1-re. A vesztes csapatok mérkőzésén csupán egy gól döntött, a 34. percben Jamie Sterry beadására érkezett Muto Josinori, aki kapásból higgadtan lőtt Fabianski mellett a hálóba.

PREMIER LEAGUE ÁZSIA-KUPA
Wolverhampton Wanderers–Manchester City 0–0 – 11-esekkel 3–2
Sanghaj,
Hongkou Stadion
Wolverhampton: Rui Patrício – Bennett, Coady, Boly (Taylor, 80.) – Traoré (Sanderson, 63.), Dendoncker (Szio Hong Van, 80.), Neves (Kilman, 80.), Moutinho (Cundle, 80.), Castro (Vinagre, 63.) – Gibbs-White (Ennis, 63.), Jota (Perry, 63.). Menedzser: Nuno Espírito Santo
Manchester City: Bravo – Zincsenko (Angelino, 62.), Laporte (Harwood-Bellis, 62.), Stones (Gündogan, 46.), Danilo – De Bruyne (B. Silva, 46.), Rodri (García, 62.), A. Garcia (Walker, 46.) – Sané (Nmecha, 62.), Sterling (D. Silva, 46.), Poveda (Knight, 74.). Menedzser: Pep Guardiola

Newcastle United–West Ham United 1–0
Sanghaj, Hongkou Stadion
Newcastle United: Dubravka –Schar, Lascelles, Clark (Fernández, 46.) – Sterry, Hayden (Ki Szung Jung, 46.), Shelvey (Manquillo, 46.), Colback (Lazaar 78.), Ritchie (Longstaff, 78.) – Muto (Aarons,78.), Sörensen (Murphy, 46.). Menedzser: Steve Bruce
West Ham United: Fabianski (Robert, 64.) – Cresswell, Ogbonna, Reid, Zabaleta (Johnson, 74.) – Anderson (Diangana, 64.), Lanzini (Wilshere, 46.), Rice (Sánchez, 46.), Cullen (Noble, 64.), Jarmolenko (Snodgrass, 46.) – Hernandez (Antonio, 46.). Menedzser: Manuel Pellegrini
Gólszerző: Muto (34.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik