Eden Hazard (középen) és Thorgan Hazard (jobbra) a belga válogatott után a Chelsea-ben is együtt futballozhat (Fotó: AFP)

 


Az angol csapatok híresek arról, hogy korán belecsapnak a transzferlecsóba, az egész átigazolási időszakban jó kedvvel és minden szempontból bőséggel igazolnak, majd amikor azt hinné az ember, hogy a végére már tényleg kitikkadtak szellemileg és anyagilag is, akkor lendülnek csak bele igazán, és igazolnak az utolsó napon az utolsó másodpercig, sőt olykor még azon is túl.

A címvédő CHELSEA ezúttal sem tétlenkedett: Antonio Conte mester a nyáron elképesztő átalakítást végzett, elengedett összesen 25 játékost, és vett hatot, a cserekapus Willy Caballerót kivéve ráadásul – ha éppen egészséges – Álvaro Morata, Tiemoué Bakayoko, Danny Drinkwater, Antonio Rüdiger és Davide Zappacosta is a kezdőbe pályázik.

Conte már a nyár legelején elköszönt a most hivatalosan is távozó Diego Costától, akiről lehet ugyan sok rosszat mondani – meg is teszi ezt az illetékes sajtó –, de ettől még tény, hogy a spanyol-brazil fa- és gólvágó Londonban 2014 nyara, azaz megvétele óta 120 tétmérkőzésen 58-szor volt eredményes, 24 gólpassz mellett. Az Atlético Madrid anno 38 millió euróért adta el, most 66 millióért vette vissza – nagy kérdés, milyen hatással volt Costára a fél éves kényszerpihenő; talán még jól is jött neki, hiszen már 29 esztendős.

Cesc Fábregas egy évvel még nála is öregebb, így jól jön neki a segítség a középpályás szervezkedésben: az Everton karmestere, a 22-szeres angol válogatott Ross Barkley a tavalyi nyár egyik nagy slágere volt Angliában Ed Sheeran Shape of you-ja mellett, ugyanis az akkor még 23 esztendős futballista nem hosszabbította meg a 2018 nyarán lejáró szerződését. Érdeklődő volt számos, még külföldről is, de a nyertes a Chelsea lett, amelynek potom 16.9 millió eurójába (plusz ügynöki díjak és aláírási pénz) került, hogy biztosra menjen.

Costához hasonlóan Barkley sincs kifacsart állapotban, lévén az idény első felében ő sem lépett pályára, igaz, a középpályás augusztusban lesérült, és csak december legvégére épült fel combsérüléséből. Conte zseniálisan mutatta be őt a sajtónak: „Egy angol játékos, fiatal játékos, aki előtt jó perspektíva áll a Chelsea-ben”. Ennyit a tudományos jellegű megfigyelésekről – a szaksajtó máris kutatja Barkley helyét a contei 3–5–2-ben. Mivel a fiatal és angol labdarúgó középső középpályás, a Premier League jelenlegi tendenciái alapján nagy tétben mernénk fogadni arra, hogy Conte valahol a széleken foglalkoztatja majd, minden bizonnyal egy sorral előrébb, és még azon sem lepődnénk meg, hogy ha a Manchester City ajánlatát fogadta volna el Barkley, Pep Guardiola klasszis szélső védőt faragott volna belőle…

Érdekes, hogy a nyár végén a BBC és a SkySports is arról tudósított, hogy az Everton és a Chelsea megegyezett Barkley ügyében 30 millió euróban, de akkor kútba esett az üzlet az orvosi vizsgálatok miatt (Danny Drinkwater és az érte a transzferhajrában 37.9 millió eurót kaszáló Leicester City nagy örömére). A most a 8-as mezzel – amelyet korábban Frank Lampard, Gustavo Poyet és Oscar viselte, majd másfél évet pihent – megajándékozott Barkley akkor elmondta, hogy nem is volt orvosin az állapota miatt, de januárban mindenképpen váltana. És lőn.

Minden bizonnyal jót tett a menőkéjének a Chelsea heti 170 ezer eurónál magasabb fizetési ajánlata is.

Természetesen nem minden a pénzt, a brit sajtó nemrégiben szellőztette meg, hogy a brunei szultán unokaöccse, a volt chelsea-s Faiq Bolkiah a Leicester City tartalékjai között küzd a befutásért, holott csak az apja jó negyvenmillió eurót költ el havonta a megélhetésre, például 2300 autójának fenntartására.

Conte a hírek szerint tovább angolosítaná csapatát, a következő kiszemeltje meglepő módon a West Ham tornya, Andy Carroll, aki tényleg óbrit stílusban keseríti meg a védők és a Liverpool FC pénztárosának életét. Az egy híján harmincéves csatárért csaknem 60 millió eurót fizettek karrierje során, szerződése 2019 nyaráig él – ebben az idényben a PL-ben lőtt két gólt, és adott feleennyi gólpasszt. Szóba került még a portói Moussa Marega neve is, ami nem csoda, mert a mali támadónak nagyon megszaladt ősszel a szekere, becsülettel termelte a gólokat és az asszisztokat.

Ugyan Barkley is képes a középpálya bal oldalán játszani (bár a szakértők szerint inkább középen fog, és Fabregas megy egy sorral előrébb), de Conte egy ballábas, vagy a bal oldalon bevethető spílerre is pályázik.

Az egyik kiszemelt magától értetődik: Thorgan Hazard Eden kisöccse, Kylian bátyja, és alaposan kinőtte magát a Borussia Mönchengladbachnál – amióta 2015 nyarán a Chelsea nyolcmillió euróért eladta oda. A német sajtó meglebegtetett egy 15 milliós visszavásárlási opciót, amellyel kapcsolatban a források abszolút egyértelműek: egyesek szerint ez egészen a tavalyi év végéig élt (és ezek szerint a Chelsea nem élt ezzel), mások szerint nem is volt ilyen záradék a már ennél jóval többet érő szélső szerződésében (a németek sportigazgatója, Max Eberl ragaszkodik ehhez), vagy ha volt is, az már 2016 végén lejárt. Ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek.

Carrol B-terve a német tinizseni, a 18. életévét éppen csak betöltő Jann-Fiete Arp, csak éppen érte az összes angol élcsapat bejelentkezett, ez felverheti az árát bőven húszmillió euró fölé (a fiatal szerződése a jövő nyáron jár le). Arp zseniális választ adott az ezt firtató újságíróknak: „Jelenleg az iskolára és a jogosítvány megszerzésére koncentrálok”.

A bal oldalra kiszemeltek közül Willem Geubbels (Olympique Lyon) nemrégiben szerencsére befejezte általános iskolai tanulmányait (az ő apja holland, édesanyja a Közép-afrikai Köztársaságból származik, tehát a francia U-válogatottakat erősíti), de ő még a jövő zenéje – azonnal bevethető azonban a Bundesligában vitézkedő, a Bayer Leverkusen által tavaly ilyenkor 13.5 millió euróért vett jamaicai Leon Bailey, az Augsburg háromszoros német olimpiai válogatott bal oldali mindenese, Philipp Max, illetve az Arsenal által eleddig hiába üldözött monacói Thomas Lemar.

Pech, hogy rájuk szintén angol topcsapatok pályáznak, a Németországban neve miatt kissé furán ható Geubbelsre a Bayern München és az RB Salzburg, tehát a Lipcse is vevő lenne.

Mind a két szélen bevethető Federico Chiesa, akinek édesapjával, Enrico Chiesával anno együtt futballozott Conte a válogatottban, és bizony kinőtte már Firenzét – így gondolja a Juventus, a PSG, az AS Roma, a Tottenham és a Napoli is.

A mai futballban egyszerűen nem lehet elegendő középső középpályást begyűjteni, és Conte is osztja ezt a véleményt, ha igazak a „vádak”, miszerint kinyújtotta Roman Abramovics pénzeszsákját Arturo Vidal felé. A német sajtó egy ötvenmillió eurós vételárat sejt ez ügyben, és ennyiből kényelmesen megvehető Vidal helyére Leon Goretzka…

A B-terv itt a fiatal brazil Arthur (Gremio), aki bekerült már a felnőtt válogatott keretébe is, csak éppen ő közelebb áll a Barcelonához (egy Barca-mezben tárgyalt a katalánok sportigazgatójával), persze csak akkor, ha elnöke letesz az ötvenmillió euró fölötti kivásárlási árról. A C-variáns lehetne a római Radja Nainggolan, bár az ő megszerzésére éppen annyi az esély, mint Arthuréra: érzésünk szerint minimális.

Nagy kérdés, mi lesz Eden Hazard-ral, aki a legújabb hírek szerint heti 350 ezer euró (na ja, akiért a Real Madrid érdeklődik…) körüli fizetésért meghosszabbítja 2019 nyarán lejáró szerződését, főleg, ha cimborája, Thibaut Courtois is hasonlóképpen tesz; és talán a nagy alkudozás egyik eleme lehet Thorgan – akinek biztosan nagyobb hasznát veszik a kékeknél, mint az Újpesten sem brillírozó Kyliannak.

Annyi biztos, hogy Giorgio Chielliniről lemondott Conte, aki szerint a bekk a Juventustól akar visszavonulni, és meg is érti ezt, és a menedzser csak mosolygott azon, hogy hírbe hozták a PSG, a Milan és a Bayern München kispadjával.

Kiszemelt még a portói bal oldali védő, a harmincmillió euróért eladó Alex Telles, akit a Chelsea, a Manchester United és a Pool is a túl drága Alex Sandro (Juventus) után nézett ki magának, valamint a Crystal Palace Wilfried Zahája; távozhat ellenben a mesteri kegyekből kiesett David Luiz (Barcelona? Juventus? Real Madrid? Milan?), Marcos Alonso (Real Madrid?), Kenedy (Newcastle United?) és Michy Batshuayi (Newcastle United? Sevilla).

Nézzünk néhány vad hírt egy szuszra, csak az érdekesség kedvéért, csakis hardcore, elvadult transzferrajongóknak: Cristiano Ronaldo már keresi az iskolát Londonban legidősebb fiának, David Luiz egyrészt magas fizetése miatt nem kell a Barcának, másrészt azért, mert a tavasszal nem bevethető a Bajnokok Ligájában, ellenben a katalánok vinnék Andreas Christensent, Luiz meg a Manchester Unitednél köthet ki, kölcsönbe, de ennek ellent mond, hogy állítólag az Arsenal jelentkezését már visszautasították, mert riválishoz nem engedik el a brazilt, aki lehet még cserealap Vidalért Münchenben; Courtois esetleges utóda Gianluigi Donnarumma lehet, ha Eden Hazard-t elviszi a Real, a pénzből az Inaki Williams (Athletic Bilbao), Manu Trigueros (Villarreal), Samuel Umtiti (Barcelona) triót veszi meg Conte, és hét az egyhez annak az esélye, hogy a Chelsea-é lesz Pierre-Emerick Aubameyang, ellenben a londoniak jobb eséllyel szállnak harcba Rijad Mahrez megszerzéséért, akit olasz források szerint a Barca is vinne, a Lemar-ügyben pedig kulcsszerepe lehet Michael Emenalónak, aki nemrégiben hagyta el a Chelsea-t a Monaco kedvéért, és immáron ott technikai igazgató. Az idősebb olvasóknak nem véletlenül ismerős az Emenalo név, 1994-ben a világbajnokságon láthattuk őt a nigériai válogatottban, védőként – és akkoriban a német harmadosztályban szereplő Eintracht Triert erősítette.

Az átigazolási ügyekben Emenalo utóda egyébként Marina Granovszkaja, Barkley bemutatásán is ő pózolt a játékos mellett, sokak örömére.

A fiatal bekk, Jake Clarke-Salter a Sunderlandé lesz, kölcsönbe, Charly Musonda is egy időre másé lehet, Abdul Rahman Babát elviheti a Schalke vagy a Fiorentina, és ha már annyi szó volt a szerződésekről, jegyezzük meg, hogy a Chelsea-nél ezen a nyáron csak a Willy Caballero, Eduardo, Matej Delac cserekapus trió szerződése fut ki.

ANGOL PREMIER LEAGUE, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ARSENAL
Érkezett:
Konsztantinosz Mavropanosz (PASZ Jannina, 2 100 000 euró)
Távozott: 

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Oliver Harfield (Poole Town), Lewis Grabban (Sunderland)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Aaron Ramsdale (Chesterfield)

BURNLEY
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Aiden O’Neill (Fleetwood Town), Luke Hendrie (Bradford City)
Távozott:

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Kazenga LuaLua (Queens Park), Mathias Normann (Molde), Tyler Hornby-Forbes (Accrington Stanley)
Távozott:
Kölcsönbe: Christian Walton (Wigan), Jamie Murphy (Rangers)

CHELSEA
Érkezett: Ross Barkley (Everton, 16 670 000)
Távozott: Diego Costa (Atlético Madrid, 66 000 000)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Keshi Anderson (Swindon Town)
Távozott:

EVERTON
Érkezett: Cenk Tosun (Besiktas, 22 000 000)
Kölcsönből vissza: Conor Grant (Crewe Alexandra)
Távozott: Ross Barkley (Chelsea, 16 670 000)
Kölcsönbe: Kevin Mirallas (Olympiakosz Pireusz)

HUDDERSFIELD TOWN
Érkezett:
Kölcsönbe: Terence Kongolo (Monaco)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Kasey Palmer (Chelsea U23)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Távozott:

LIVERPOOL
Érkezett: Virgil van Dijk (Southampton, 78 800 000)
Távozott: Philippe Coutinho (Barcelona, 120 000 000)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Távozott:

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Távozott:

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Adam Armstrong (Bolton Wanderers)
Távozott:

SOUTHAMPTON
Érkezett:
Távozott: Virgil van Dijk (Liverpool, 78 800 000)

STOKE CITY
Érkezett:
Távozott:

SWANSEA CITY
Érkezett:
Távozott:

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Távozott:

WATFORD
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Mauro Zárate (al-Naszr)
Távozott:
Kölcsönbe: Mauro Zárate (Vélez Sarsfield)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Ahmed Hegazi (el-Ahli, 5 000 000, kölcsön után végleg)
Kölcsönből vissza: Rekeem Harper (Blackburn Rovers), Kane Wilson (Exeter City), Jonathan Leko (Bristol City)
Távozott:

WEST HAM UNITED
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Reece Burke (Bolton Wanderers), Reece Oxford (Borussia Mönchengladbach), Josh Cullen (Bolton Wanderers)
Távozott: Doneil Henry (szerződését felbontották)

Lezárva hétfőn este.