Bailly sérülése és De Gea hibája túl sok volt az MU-nak, sima Chelsea-siker

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 18:49
null
Giroud az első félidőben, igaz, már az 56. játékpercben szerzett vezetést a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
A Chelsea 3–1-re legyőzte a Manchester Unitedet az angol labdarúgó FA-kupa második elődöntőjében, ezzel 15. alkalommal jutott be a sorozat fináléjába. A döntőben az Arsenal lesz Frank Lampard együttesének ellenfele.

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Manchester United–Chelsea 1–3 (Bruno Fernandes 86. – 11-esből, ill. Giroud 45+11., Mount 46., Maguire 75. – öngól)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Miután az FA-kupa-győzelmek számában rekorder (13) Arsenal szombaton már biztosította a helyét története 21. döntőjében, a Manchester Uniteden és a Chelsea-n volt a sor, hogy lerendezze egymás között a másik finalista pozíció sorsát. Az MU szintén a 21. döntőjére hajtott, a Chelsea a tizenötödikért szállt harcba.

A mérkőzést a United kezdte jobban – Ole Gunnar Solskjaer együttese a bajnokságban oda-vissza legyőzte a Chelsea-t, és a Ligakupában is búcsúztatta, így az egymás elleni eredmények alapján esélyesebbnek számított –, ám bő 15 perc után kiegyenlítődött a játék. A United sem ralni nem tudta a játékot, sem kontrázni nem tudott hatékonyan. A Chelsea megtalálta a módját, hogy elfojtsa a Solskjaer-csapat utóbbi időben mutatott erősségeit.

A félidő derekán aztán elkezdődött a dráma a United szempontjából. Eric Bailly előbb Kurt Zoumával fejelt össze, majd néhány perccel később saját csapattársával, Harry Maguire-rel is. Utóbbi után összerogyott a pályán, hosszas ápolás után ugyan talpra állt, de mégse tudta folytatni, sőt, a pálya szélén hordágyra kellett tenni, végül jó tíz perccel később oxigénmaszkkal a száján tolták be a játékoskijárón.

Bailly hosszas ápolása miatt az első félidő 58 percre nyúlt. A Chelsea pedig az első félidő 56. percében megszerezte a vezetést! Olivier Giroud remek ütemben érkezett a röviden, és védőjét megelőzve a hálóba perdített (0–1). A francia csatár pályafutása során 16-odszor volt eredményes az FA-kupában, 2013-as bemutatkozása óta csak Sergio Agüero termékenyebb nála a sorozatban.

A két csapat éppen csak visszajött a szünetről, máris David de Gea hálójában táncolt a labda: Mason Mount lecsapott egy keresztlabdára, majd 22-23 méterről kilőtte a bal alsót a kissé álmoskásan mozduló spanyol kapus keze mellett (0–2).

A United nem tudott változtatni a helyzetén, sőt, a 75. percben még nagyobb hátrányba került: Marcos Alonso centerezése után Antonio Rüdiger megelőzte a védőjét – a gólt Maguire öngóljaként könyvelték el, kissé talán szőrös szívűen (0–3).

A hajrában Bruno Fernandes szépített, fordulatot azonban ez sem jelentett (1–3). A Chelsea tizenötödször döntős, és nyolcadik FA-kupa-győzelméért szállhat harcba a városi rivális Arsenal ellen.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik