FA-kupa: későn ébredt, búcsúzott a Manchester United

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 22:50
null
Marcus Rashford hiába talált be, elhasalt az MU (Fotó: AFP)
A Wolverhampton Wanderers 2–1-re legyőzte, és búcsúztatta a Manchester Unitedet az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében.

A 100. tétmérkőzését játszotta egymás ellen a Wolverhampton és a Manchester United, a Molineux Stadionban hét év elteltével találkoztak ismét: akkor a manchesteriek 5–0-s sikerrel távoztak, ezúttal viszont sokkal szorosabb összecsapásra volt kilátás.

Az első félidőben a Parc des Princes-ben történtekre hajazó erős déja vu érzés keríthette hatalmába az MU szurkolóit, amikor Diogo Dalot lövését kézzel blokkolta Jonny, ám a PSG elleni meccsel ellentétben ezúttal elmaradt a tizenegyes.

A manchesteri mezőnyfölény ellenére inkább Sergio Romerónak volt több dolga, az argentin kapusnak kétszer is óriási bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy a hazaiak ne kerüljenek előnybe, ám a 70. percben már ő sem segíthetett: Raúl Jiménez megszelídítette nagy üggyel-bajjal a labdát, majd 12 méterről a jobb alsóba lőtt (1–0).

A Wolverhampton itt nem állt meg, nem sokkal később Diogo Jota indult meg a felezővonaltól, átfűzte magát Luke Shaw-n, s befejezésül ballal a rövid sarokba helyezett (2–0).

Az i-re a pontot Victor Lindelöf kiállítása tehette volna fel, ám Martin Atkinson hiába mutatott fel elsőre piros lapot, a VAR igénybevétele után sárga lapos figyelmeztetésre módosította ítéletét.

Ez azonban már nem segített a Manchester Uniteden, amely ugyan a 95. percben Marcus Rashford révén szépített, de egyenlíteni már nem tudott, így búcsúzott az FA-kupától. 2–1

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Wolverhampton Wanderers–Manchester United 2–1 (Raúl Jiménez 70., Jota 76., ill. Rashford 95.)
KORÁBBAN
Swansea City (II.)–Manchester City 2–3
(Grimes 20. – 11-esből, Celina 29., ill. Bernardo Silva 69., Nordfeldt 78. – öngól, Agüero 88.)
Watford–Crystal Palace
2–1 (Capoue 27., Gray 79., ill. Batshuayi 62.)
VASÁRNAP
15.00:
Millwall (II.)–Brighton & Hove Albion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik