FA-kupa: kétgólos hátrányból jutott döntőbe a Watford

Vágólapra másolva!
2019.04.07. 19:41
null
Deulofeu beállt, szépített, majd eldöntötte a továbbjutás kérdését (Fotó: AFP)
A Watford lesz a Manchester City ellenfele az angol labdarúgó FA-kupa döntőjében, mivel az elődöntőben kétgólos hátrányból fordítva, hosszabbításban búcsúztatta a Wolverhamptont. A Watford 1984 óta először jutott be a fináléba, amelyre a Wembleyben kerül sor.

A „farkasok” számára indult jobban a meccs, hiszen egy szöglet után Diogo Jota beadását Doherty fejelte közelről a kapuba (0–1). Bő egyórányi játék után megduplázta előnyét a Wolves, ezúttal egy szabadrúgást követően volt eredményes a csapat, Jiménez átvette, majd a levegőben úszva vágta a kapuba a labdát (0–2).

Kétgólos előnybe kerültek a „farkasok”



A Watford ekkor sem adta fel, és a 66. percben beálló Deulofeu egészen zseniális megoldásával szépített a 79. percben, majd amikor már úgy tűnt, újabb gól nem esik, jött a hideg zuhany a Wolves számára: a 94. percben Deeney büntetőből egyenlített (2–2).

Deulofeu pazar szépítése és Deeney drámai egyenlítése



A kétgólos hátrányból felálló gárda lendületben maradt, és a hosszabbítás első félidejének hajrájában megszerezte harmadik gólját is: Deulofeu összejátszott Grayjel, majd a jobb alsóba gurított, döntőbe juttatva csapatát (3–2).

Deulofeu döntőbe lőtte a csapatát

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Watford–Wolverhampton Wanderers 3–2 (Deulofeu 79., 104., Deeney 90+4. – 11-esből, ill. Doherty 36., Jiménez 62.) – hosszabbítás után
SZOMBATON
Manchester City–Brighton & Hove Albion 1–0 (Gabriel Jesus 4.)

DÖNTŐ (május 18.)
Manchester City–Watford
Wembley

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik