FA-kupa: a Soton újrázásra kényszerítette a Tottenhamet

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.01.25. 18:00
null
A meccs végén ismétlésre mentett a Southampton (Fotó: AFP)
Nem bírt egymással a Tottenham és Southampton az angol labdarúgó FA-kupában, így a felek a londoniak pályaválasztásával is összecsapnak egymással.



Az élvonalbeli csapatok meccsén az első fél órához közeledve pörögtek fel az események, előbb Lo Celso gólját érvénytelenítették les miatt, majd Lucas lövése kerülte el kevéssel a kaput, mielőtt Ings löketét blokkolták a vendégek.

A fordulást követően ismét Ings veszélyeztetett, de ezúttal sem talált be, ezt pedig megbüntette a Spurs: Lamela játszott a leshatáron érkező Szon Hung Minhez, aki 16 méterről a bal alsóba lőtt (0–1).



A Southampton Ings újabb két lehetőségénél közel járt az egyenlítéshez, de ezen a napon neki nem jött össze a gól – csak egy assziszt: a 87. percben centerezését Bufal vágta a bal felsőbe (1–1).



A Rochdale után a szintén harmadosztályú Oxford United is újrázásra kényszerítette a Newcastle Unitedet, a West Ham United a 72. perctől kezdve emberelőnyben játszva sem bírt a West Brommal, a harmadik ligás Portsmouth pedig négyet vágva jutott be a nyolcaddöntőbe.

ANGOL FA-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Brentford (II.)–Leicester City 0–1
Burnley–Norwich City 1–2
Coventry (III.)–Birmingham City (II.) 0–0
Millwall (II.)–Sheffield United 0–2
Newcastle United–Oxford United (III.) 0–0
Portsmouth (III.)–Barnsley (II.) 4–2
Reading (II.)–Cardiff City (II.) 1–1
Southampton–Tottenham Hotspur 1–1
West Ham United–West Bromwich Albion (II.) 0–1

Hull City (II.)–Chelsea 1–2

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Northampton Town (IV.)–Derby County (II.) 0–0
QPR (II.)–Sheffield Wednesday (II.) 1–2

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.00:
Manchester City–Fulham (II.) (Tv:Spíler1)
16.00: Tranmere Rovers–Manchester United
18.00:Shrewsbury (III.)–Liverpool (Tv:Spíler1)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00:
Bournemouth–Arsenal
A győztesek továbbjutnak, döntetlen esetén ellentétes pályaválasztással ismét összecsapnak a felek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik