Elmeorvoshoz küldenék Mario Balotellit

Vágólapra másolva!
2012.04.14. 10:01
null
Mario Balotelli gyakran kér mostanában elnézést, itt éppen Alex Songtól a durva szabálytalansága után <br />(Fotó: Action Images, archív)
A Manchester City olasz válogatott támadója, Mario Balotelli mindennap témát szolgáltat a nemzetközi sajtónak. A Nemzeti Sport szombati számában egy egész oldalas Fókuszt olvashatnak a Balotelli-jelenségről, miközben már a profi futballistákat képviselő szervezet, a FIFPro is állást foglalt a csatárral kapcsolatban – Theo van Seggelen szerint mentális segítségre lenne szüksége.

Tegnapi hír, hogy Mario Balotelli, a Manchester City csatára bocsánatot kért Roberto Mancinitől, a klub szintén olasz menedzserétől, aki megbocsátott neki, és eltiltása lejárta után nevezni fogja a Manchester United elleni április 30-ai bajnokira. Balotellire azután haragudott meg a szakvezető, hogy az Arsenal ellen kiállították, s az edző azt mondta, ebben a szezonban már nem játszatja a piros lapja miatt hárommeccses eltiltást kapó csatárt.

„Örülünk, de ez semmin nem változtat. Nem tudom elképzelni, hogy még tíz évet velünk marad, ez lehetetlennek tűnik. Mindenesetre ha maradni akar, akkor változtatnia kell a viselkedésén" – nyilatkozta a bocsánatkérés után Roberto Mancini (más kérdés, hogy az eddigi eredményei alapján ő sem biztos, hogy tíz évig a klubnál maradhat...).

Balotelliről a profi futballistákat képviselő szervezet, a FIFPro főtitkára, Theo van Seggelen is elmondta a véleményét, aki arra utalt, hogy a csatárnak orvoshoz vagy pszichológushoz kellene fordulnia.

„A személyes véleményem, hogy Balotellinek profi szakmai segítségre lenne szüksége. Optimista vagyok, azt hiszem, ő egy jó srác, de két okból is meg kell változtatnia a viselkedését. Először is futballistaként ő egy példakép. Másrészt pedig a labdarúgás egy csapatsport, amelyben tisztelni kell a kollégáidat, és nem csak a saját, hanem az ellenfél csapatában játszókat is" – mondta Van Seggelen a BBC Sportnak.

„Nem okolom a Manchester City vezetőségét, mert alapvetően Balotellin múlik, hogy hogyan viselkedik, de ebben azért a klubnak is megvan a maga felelőssége. Nem lehet mindig mindent egy bocsánatkéréssel elintézni, nem elég azt mondani,»igen, hibáztam, sajnálom«. Balotellinek fel kell ismernie, hogy problémái vannak. Ha ez megtörtént, akkor biztos, hogy segíteni tudnak neki a megoldásban ehhez értő szakemberek" – fogalmazott a profi futballistákat képviselő szervezet tisztségviselője.

Van Seggelen a múlt heti Arsenal–Manchester City mérkőzésen (1–0) történtek miatt fogalmazta meg kritikus véleményét. Balotelli akár kilenc találkozóra szóló eltiltást is kaphatott volna, ám az angol szövetség nem büntette meg a videofelvételek alapján azért a belépőért, amelyet Alex Songgal szemben követett el a múlt vasárnapi meccs elején. Az indoklás szerint a durva szabálytalanság azért nem szankcionálható utólag, mert legalább egy hivatalos személy látta az esetet. Az olasz támadó aztán a hajrában kapott piros lapot, amiért három összecsapásra tiltották el.

BALOTELLI TÉRDEN TALPALJA SONGOT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik