Dél-Korea: könnygáz, tűz, 30 km – ez vár Szonra a katonaságban

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.07. 17:02
Mint arról beszámoltunk, hamarosan kötelező katonai szolgálatra jelentkezik Dél-Koreában Szon Hung Min, a Tottenham labdarúgócsapatának játékosa. A hír hallatán sokan csak legyintettek, ez inkább csak formalitás. Nos, a beszámolók szerint egyáltalán nem erről van szó…

Mint arról írtunk, Dél-Koreában az 1948-as alkotmány és az 1949-es honvédelmi törvény kötelezővé tette a sorkatonai szolgálatot.

Miután azonban Dél-Korea labdarúgó-válogatottja megnyerte a 2018-as Ázsiai Játékokat, a nemzeti együttes tagjai abban a jutalomban részesültek, hogy az eredetileg megszabott kétéves időtartam helyett egy rövidített, négyhetes katonai szolgálatot kell teljesíteniük – így van ez Szon Hung Min esetében is, aki most lenne túl ezen, kihasználva a koronavírus-járvány miatti szünetet.

Sok jóra nem számíthat Szon (Fotó: AFP)
Sok jóra nem számíthat Szon (Fotó: AFP)

A Reuters hírügynökség most megkérdezett valakit a dél-koreai tengerészgyalogságnál – itt tölti majd le a katonai szolgálatot Szon –, mire is számíthat a Tottenham játékosa.

„Aki itt vesz részt kiképzésen, az megtanulja, hogy kell puskával lőni, hogy kell könnygáz mellett lélegezni, és hogy kell megtenni mindent a túlélésért egy valós ütközetben!” – mondta a neve elhallgatását kérő katona a hírügynökségnek.

A beszámolók szerint az állandó könnygázas kiképzés és az égő épületből való menekítés mellett a „hab a tortán” a kiképzés végén egy 30 km-es séta, melyen a katonáknak egy 40 kg-os táskát kell cipelniük végig, így javítva a kitartásukon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik