Chelsea: Untat az átigazolási piac – Maurizio Sarri

Vágólapra másolva!
2018.07.18. 17:45
null
Maurizio Sarri szórakoztató játékot ígér (Fotó: AFP)
Szerda délután megtartotta első sajtótájékoztatóját a Chelsea menedzsereként Maurizio Sarri, aki a nyári átigazolásokról és saját filozófiájáról is beszélt.

 

Az 59 éves szakember kinevezése szombaton lett hivatalos. Sarri az elmúlt három szezonban a Napolit irányította, amellyel kétszer második, egyszer harmadik lett a Serie A-ban, emellett gólra törő, attraktív támadófutballt játszatott együttesével, és 2017-ben megválasztották az olasz bajnokságban az év edzőjének.

„Nehéz, ugyanakkor lenyűgöző lehetőség előtt állok. A Premier League erősebb a Serie A-nál, és bár utóbbi taktikai szempontból nehezebb, az angol élvonalban jobb futballisták és szakemberek vannak” – kezdte Maurizio Sarri, akit ezután a kulcsjátékosok jövőjéről kérdeztek a média képviselői.

„Nyilvánvalóan meg akarjuk tartani a legjobbjainkat. Bármelyik menedzser és klub ezt tenné, meglátjuk, hogyan alakulnak az események az elkövetkezendő napokban. A pályán kívüli dolgokkal nem annyira foglalkozom, olyan menedzser vagyok, akit untat az átigazolási piac. Nem is akarok erről beszélni, a mi feladatunk, hogy a meglévő játékosokat tegyük jobbá.”

A várható igazolásokról azért szót ejtett, elárulta, hogy elsősorban a középpályát szeretné megerősíteni.

„Neveket nem mondhatok, mert én sem tudom, kikről van szó. Beszéltem a klubbal, említettem, hogy a középpálya közepén bizonyos hiányosságok vannak azt tekintve, hogy milyen futballt szeretnék játszatni. Az átigazolások után rajtam áll, hogy kinek adok lehetőséget, persze alkalmazkodva a Chelsea-hez és a rendelkezésre álló labdarúgókhoz.”

Sarri hozzátette, időre lesz szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa az elképzeléseit.

„Nem akarom, hogy bárki vagy bármi befolyásoljon. Antonio Conte hihetetlen eredményeket ért el, kivételes menedzser. Ami engem illet, én más felfogásban szerepeltetem a csapataimat, így kelleni fog egy kis idő, de hogy pontosan mennyi, az sok tényezőn múlik. A Napolinál például az elején szenvedtünk, utána viszont rátaláltunk a helyes útra. Remélem, hogy azóta én is fejlődtem, így az erre szánt időn rövidíteni tudunk. A játékosok minősége garanciát jelenhet a jó eredményre.

A Chelsea-vel kapcsolatos hír, hogy a Sky Sports szerint a klub legendás labdarúgója, Gianfranco Zola közel áll ahhoz, hogy csatlakozzon Sarri edzői stábjához

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik