Chelsea: Torres két évig kölcsönben a Milané - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 20:36
A Premier League-ben szereplő Chelsea megegyezett a Milannal a spanyol válogatott Fernando Torres kétéves kölcsönadásáról.



A londoni együttes szűkszavú közleménye alapján Torres hamarosan – a nemzetközi sportsajtó egybehangzó értesülései szerint szombaton – orvosi vizsgálaton vesz részt a Milannál, amelynek már csak a játékossal kell megegyeznie a személyes feltételekről.

A Tuttosport úgy tudja, Torres éves szinten 3.5 millió eurót keres majd az olasz csapatnál, tehát a világ- és Európa-bajnok, valamint BL-győztes támadó jelentősen enged a fizetési igényeiből.

A kölcsönadási megállapodás értelmében Torres 2016 januárjában, vagyis angliai szerződése utolsó fél évére tér vissza a szigetországba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik