Matej Delac türelmesen várt, de a lehetőség nem jött el (Fotó: Twitter)

 

A 25 esztendős kapus a horvát Inter Zapresicnél kezdte a pályafutását – az akadémiától került fel a felnőttekhez –, innen igazolta át a Chelsea 2010-ben. A londoniaknál azonban egyetlen tétmérkőzésen sem szerepelt, Delac ugyanis nem kapta meg a munkavállalási engedélyt, ezért folyamatosan kölcsönadták, összesen kilenc csapatnál volt hosszabb-rövidebb ideig. A szerződése a most zajló szezon végéig szól a londoniaknál, és már eldöntötte, hogy nem hosszabbítja meg: elmondása szerint eljött az idő a váltásra.

„A hír igaz, hamarosan el kell hagynom a Chelsea-t. Sokan kérdezik tőlem, nem bántam-e meg azt, hogy fiatalon a klubhoz jöttem, de nincsenek ilyen érzéseim. Huszonöt évesen már sok dolgot megéltem, rengeteg edzőt, játékost megismertem, tapasztalatot szereztem. A probléma nem a képességeimmel volt, a Chelsea bízott bennem, többször is meghosszabbította a szerződésemet, ám sajnos nem kaptam meg a munkavállalási engedélyt” – árulta el a horvát kapus.

„A Chelsea-nek tervei voltak velem, amikor tizennyolc esztendősen idejöttem, úgy éreztem magam, mintha egy filmben szerepelnék, leírhatatlan volt az az érzés. Örökké emlékezni fogok a klubra, amely felnevelt és megtanított arra, hogy milyen legyek emberként és futballistaként. És persze ott van az első meccsem, az Olimpija ellen Ljubljanában, ahol Fabregasszal és Costával együtt játszhattam” – utalt Delac egy 2014-es felkészülési mérkőzésre, amelyen pályára léphetett a „kékeknél”.