Chelsea: Pedro elbúcsúzott, nem hosszabbítanak vele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.27. 11:51
null
Pedro öt év után távozik a Chelsea-től (Fotó: AFP)
Nem hosszabbítják meg Pedro szerződését a Chelsea labdarúgócsapatánál.

 

Frank Lampard vezetőedző a Wolverhampton Wanderers elleni 2–0-s győzelem után méltatta a spanyol játékost, ugyanakkor közölte: ez volt az utolsó Premier League-mérkőzése náluk. Pedro a korábbi hírek szerint az AS Románál folytatja pályafutását.

A 33 éves világ- és Európa-bajnok támadó – aki 65 alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban – 2015-ben a Barcelonától érkezett a londoni együtteshez. A vasárnapi PL-záráson a 85. percben lépett pályára, összességében 137 mérkőzésen játszott a Chelsea-ben, a mostani idényben azonban csak 11 találkozó jutott neki. Jelenlegi csapatával – melyben minden sorozatot tekintve 43 gólt szerzett – 2017-ben bajnokságot, 2018-ban FA-kupát, 2019-ben pedig Európa-ligát nyert.

A Bajnokok Ligájában még versenyben van a Chelsea, így ott még játszhat Pedro, akárcsak a szombati, Arsenal elleni FA-kupa-döntőben.

A londoni csapat a negyedik helyen végzett a PL-ben, ezzel kiharcolta a BL-indulást a következő idényre.

PEDRO BÚCSÚÜZENETE A FACEBOOKON



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik