Chelsea: Nem tudok arról, hogy Higuaín érkezne – Sarri

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 18:24
null
Maurizio Sarri állítja, nem tud a Chelsea aktuális átigazolási ügyeiről... (Fotó: AFP)
Maurizio Sarri igyekszik kiélvezni, hogy nem menedzserként, hanem vezetőedzőként ül a Chelsea kispadján. Ha más nem, az újságírói kérdések kikerülésére tökéletesen alkalmas a szerep, amely szerint az edzésekért és a pályán látható dolgokért felel, az átigazolások pedig a klubigazgató feladatkörébe tartoznak.

 

A szombat esti Arsenal–Chelsea mérkőzéssel kapcsolatos terveinél is több kérdést kapott Londonban, a fordulókat megelőző hagyományos sajtótájékoztatón Maurizio Sarri a Chelsea erősítési terveiről. Angol lapértesülések szerint a londoni kékek már a hétvégén bejelenthetik Gonzalo Higuaín szerződtetését, aki 2019 nyaráig kerülhet kölcsönbe a Stamford Bridge-re.

„Sajnálom, nem segíthetek, mert nem is tudok ilyesmiről – reagált Sarri a kérdésre, mekkora esélyt lát Higuaín érkezésére. – Hetekkel ezelőtt egyeztettem a sportigazgatónkkal, ő figyeli a piacot, ő tárgyal. Pontosan tudja a véleményemet arról, hol lehetne erősíteni a kereten. Innentől kezdve ezzel ő foglalkozik, én pedig a pályán történő dolgokkal. Nem beszélek vele mindennap. A meccsekre és az edzésekre fókuszálok. Nem pazarolhatom ilyesmire az energiáimat.”

Mindezek alapján Sarri kifejezetten élvezi, hogy a klasszikus brit klubmodelltől eltérően nem menedzseri, hanem „csupán” vezetőedzői státuszban alkalmazzák a Chelsea-nél.

Napirendre került Callum Hudson-Odoi ügye is, őt hetek óta csábítja a Bayern München, lapértesülések szerint pedig a Chelsea egy újabb, heti 70 ezer fontról szóló szerződéssel igyekszik magához kötni.

„Nem beszélek vele erről. Ez olyan kérdés, amit én magam nem tudok megoldani. Amiről beszélünk, az az edzésmunkája. Az elmúlt hónapban elkezdtünk külön dolgozni a védekező feladatokon, és mit ne mondjak, nagyon elégedett vagyok vele. Rendkívül sokat fejlődött rövid idő alatt” – tette hozzá Sarri, ezzel mintegy magyarázatot adva arra is, miért adott Hudson-Odoinak valamivel több lehetőséget az utóbbi hetekben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Szombat, 18.30:
Arsenal–Chelsea

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik