A Chelsea-nek összesen 26.6 millió fontot kellett fizetnie Conténak és a szakmai stáb szintén távozó tagjainak (Fotó: AFP)

 

Conte a 2016-os Európa-bajnokság után távozott az olasz válogatottól, és vette át a Chelsea irányítását, amellyel első szezonjában rögtön bajnoki címet nyert. Második idénye már nem sikerült ilyen jól, s bár az FA-kupát elhódította a londoni együttes, a bajnokságban csak az 5. helyen végzett, így lecsúszott a Bajnokok Ligájáról.

Ezt követően az olasz szakember többször is összeveszett a vezetőséggel, az átigazolási politikában és más területeken sem egyeztek a véleményeik, a média szerint ez adta meg a végső lökést az elváláshoz.

A szakítás miatt mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a Chelsea-nek: a klub legfrissebb éves beszámolója szerint Conte – aki 2019 nyara óta az Intert irányítja –, valamint a vele együtt távozó szakmai stáb tagjai összesen 26.6 millió fontot (azaz mai árfolyamon közel 10 és fél milliárd forintot) kaptak.

Érdekesség, hogy az Independent számításai szerint 2004 óta – azaz amióta Roman Abramovics a klub tulajdonosa – a Chelsea összesen 90 millió fontot (mai árfolyamon 35 milliárd forintot) fizetett az elbocsátott edzőinek kompenzációként.