Chelsea: Conte nem aggódik, pedig lehet, hogy (erősíteni) kellene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.13. 12:30
null
Antonio Conte a szíve mélyén lehet, hogy tudja, további erősítésekre szorul a Chelsea kerete (Fotó: AFP)
A címvédő Chelsea hazai pályán 3–2-re kikapott a Burnleytől a Premier League nyitó fordulójában, s mivel a szombati mérkőzésen a játékvezető Gary Cahillt és Cesc Fabregast kiállította, valamint több futballista is sérüléssel bajlódik, a londoni „kékek” korántsem ideális előjelekkel várhatják majd a Tottenham elleni jövő vasárnapi rangadót.

 

„A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a legjobb helyzetbe kerüljünk – utalt az átigazolási időszakból hátralévő szűk három hétre Antonio Conte, a Chelsea menedzsere. – Nem aggódom, kész vagyok harcolni a jelenlegi játékosaimmal is. Ismétlem, fontos, hogy a saját feladatunkra koncentráljunk, az edzésekre összpontosítsunk, és megpróbáljuk a lehető legjobb munkát elvégezni.”

A PL-címvédő londoni alakulat a nyáron eladta Nemanja Maticsot, Nathan Akét és Asmir Begovicot, a klublegenda John Terry ingyen távozott, Kurt Zouma kölcsönbe került a Stoke Cityhez, míg Diego Costával nem számol a szakmai stáb – ezt Conte szombaton nyomatékosította is: „Nem szeretnék válaszolni a Costát érintő kérdésekre. Számomra ő a múlt.”

Az érkezők táborát gyarapítja a Manchester Cityt elhagyó kapus, Willy Caballero, a friss Konföderációs Kupa-győztes Antonio Rüdiger, a Real Madridtól megvásárolt Álvaro Morata, valamint a francia válogatott Tiemoué Bakayoko, aki jelenleg sérült. Rajta kívül Eden Hazard sem egészséges, Pedro sem biztos, hogy felépül a Tottenham elleni derbiig, Cahill és Fabregas pedig eltiltás hiányzik majd a „sarkantyúsok” ellen.

Így a Chelsea az alábbi összeállításban léphet pályára jövő vasárnap a Wembleyben: Courtois – Rüdiger, Christensen, Azpilicueta – Moses, David Luiz, Kanté, Marcos Alonso – Willian, Morata, Batshuayi.

A fővárosiakra a folytatásban sem vár könnyű feladat, hiszen a harmadik fordulóban az Evertont fogadják, a negyedikben a Leicester Cityhez látogatnak, majd az ötödik körben az Arsenalt látják vendégül.

Kiindulva a nehéz sorsolásból, valamint abból, hogy a Chelsea-nek ebben a szezonban négy fronton is helyt kell állnia, nem lenne meglepetés, ha az átigazolási időszak hajrájában a vezetőség egy-két játékossal még megerősítené – ezzel együtt „mélyítené” – a csapat keretét. A hírek szerint az egyik kiszemelt Danny Drinkwater, a Leicester nagy munkabírású középpályása.

EMLÉKEZTETŐÜL
ANGLIA, PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Chelsea–Burnley 2–3
(Morata 69., David Luiz 88., ill. Vokes 24., 43., S. Ward 39.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik