Chelsea: Ancelotti szerint csapata lassú volt, de ez érthető

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 20:09
A Chelsea-t irányító Carlo Ancelotti szerint csapata azért kapott ki a Manchester Unitedtől a labdarúgó angol szuperkupa-mérkőzésen (Community Shield), mert túl lassan játszott, ám szerinte ez érthető.

„Túl lassan játszottunk az első félidőben. Nem ez volt a legjobb napunk, de ez előfordul a szezon elején – nyilatkozta a Sky Sportsnak Ancelotti a 3–1-es vereség után. – A Manchester United jobb volt, nekünk azonban előre kell tekintenünk."

Az olasz menedzser a vb-t megjáró futballistáinak hosszabb nyári pihenőt engedélyezett, és meglátása szerint az érintett játékosoktól nem lehet elvárni, hogy máris csúcsformában teljesítsenek.

„Néhány játékos számára egyszerűen lehetetlenség, hogy tíz nappal a felkészülés megkezdése után teljesen jó erőben legyen. A július 26-án visszatérteknek még javítaniuk kell az erőnlétükön – mondta Ancelotti, akinek csapata már a negyedik vereségét szenvedte el a nyári előszezon során, ám ez az olaszt elmondása szerint egyáltalán nem aggasztja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik