Chelsea: a klublegenda „rendező” volt utolsó meccsén!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 17:07
Szokatlan elképzeléssel állt búcsúmeccse előtt edzője elé a Chelsea leköszönő legendája, John Terry. Ahogy korábban jeleztük, az angol hátvédet – mezszáma miatt – a 26. percben cserélte le Antonio Conte. Most azonban egy érdekes részlet is napvilágot látott a búcsúval kapcsolatosan!

A szombaton búcsúzó 36 éves védőt így is sokan kikezdték, hiszen utolsó Chelsea-meccsét éppen a 2008-as Bajnokok Ligája-döntő kilencedik évfordulóján játszotta. A moszkvai finálé a rendes játékidő és a hosszabbítás után is döntetlenre állt, végül tizenegyeseket követően a Manchester United nyert.

A Chelsea csapatkapitányaként is hosszú ideig helytálló Terry a büntetőpárbajban is szerepet kapott, ám a nekifutásnál egyensúlyát vesztette, s a kapufát találta telibe.

Most pedig újabb támadási felületet találtak a rosszmájú drukkerek: kiderült ugyanis, hogy Terry saját maga kérte edzőjétől, hogy a huszonhatodik percben hagyhassa el a pályát, és díszsorfalat álljanak neki a társak!

A BL-győztes hátvéd azonban hiába cselekedett talán szokatlanul, személyében kétségkívül az utóbbi idők egyik legjobb védője távozik Londonból.

TERRY BÚCSÚJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik