CAS: sikeres fellebbezés, indulhat a BL-ben a Manchester City

Vágólapra másolva!
2020.07.13. 10:35
null
Indulhat a Bajnokok Ligájában a Manchester City (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság hivatalos honlapján tette közzé, hogy a Manchester City fellebbezésének helyt adott, így az angol klub indulhat a Bajnokok Ligájában a következő két idényben. Mint ismert, az UEFA két évadra kizárta a Cityt a nemzetközi kupákból, ám a Premier League-ben szereplő csapat sikeresen fellebbezett a CAS-nál.

 

Mint ismert, az UEFA februárban – a 2012 és 2016 közötti időszakban tapasztalt pénzügyi szabálytalanságok miatt – úgy határozott, hogy 30 millió eurós büntetés mellett a 2020–2021-es és a 2021–2022-es nemzetközi klubszezonból száműzi a Cityt. A pénzügyi fair play alapja az, hogy egyik egyesület sem költhet többet, mint amennyi a bevétele, a manchesteri klub ráadásul ennek a szabálynak a megsértése mellett nem működött együtt a kivizsgálás során. Az angol klub nem sokkal a döntés után jelezte, él a fellebbezés jogával, és a CAS-hoz fordult.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság júniusban videokonferencia keretében tárgyalta meg a Manchester City ügyét, az ítéletet júliusra ígérte. Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a döntést megelőzően bizakodóan nyilatkozott, remélve, hogy a CAS engedélyezi a klub Bajnokok Ligája-indulását.

A CAS hétfőn ítéletet hirdetett: helyt adott a Manchester City fellebbezésének, így az angol klub ott lehet a Bajnokok Ligájában a következő két évadban is, viszont 10 millió eurós pénzbüntetést kell fizetnie – az UEFA által kiszabott 30 millió eurós büntetést harmadára redukálták. A Manchester City már ki is harcolta a Bajnokok Ligájában való indulást a 2020–2021-es idényre.

A CAS honlapján megjelent közlemény hangsúlyozza:„Az UEFA Pénzügyi Ellenőrző Testülete (CFCB) által felhozott vádak legtöbbje alaptalan vagy már elévült. Mivel a vádak a tőkefinanszírozás tisztességtelen elhallgatásával kapcsolatban jelentősebbek voltak, mint a CFCB vizsgálatának hátráltatása, nem lett volna helyénvaló kizárni a Manchester Cityt az UEFA versenyrendszeréből a nyomozás akadályozása miatt. Figyelembe véve a Manchester City pénzügyi forrásait, a klubok együttműködésének fontosságát a CFCB által végzett vizsgálatokban, valamint azt, hogy az MCFC figyelmen kívül hagyta ezt az elvet és akadályozta a nyomozást, a CAS testülete úgy ítélte meg, hogy jelentős bírságot kell kiszabni a klubra, és helyénvalónak tartotta az UEFA által kiszabott pénzbüntetést kétharmadával csökkenteni, azaz 10 millió euróra.”

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rövid közleményt jelentetett meg a CAS döntésével kapcsolatban, melyben azt írja: „Az UEFA tudomásul veszi, hogy a CAS megállapította, hogy nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték a CFCB állításainak alátámasztására, és hogy több jogsértés elévült az UEFA által előírt ötéves határidő miatt.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik