Cardiff: fontos nyom Salával kapcsolatban, párnákra bukkantak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 15:32
null
Egy helyi lakos, Josette Bernard a telefonján mutatja a megtalált párnák egyikét (Fotó: AFP)
Franciaország partjainál két olyan ülőpárnát találtak a kereső szervek, amelyek valószínűleg az Emiliano Salát szállító eltűnt repülőgépről valók – számolt be a hírről az angol sajtó szerdán kora délután.

 

A baleset körülményeit vizsgáló nyomozók elmondása szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a párnák a gépről lehetnek: „Az előzetes vizsgálatokból arra a következtetésre jutottunk, hogy a párnák nagy valószínűséggel az eltűnt repülőről származhatnak.”

A keresési szerv szóvivője azt is elmondta, hogy a repülési útvonal és az utolsó észlelt jel a radaron lehetőséget adott arra, hogy egy négy négyzetmérföldnyi területet behatároljanak és felmérjenek.

A hétvégén (az időjárási viszonyok miatt nem azonnal) speciális hajók kutatják a tengerfeneket az említett területen, hogy megpróbálják megtalálni és azonosítani a roncsokat.

Mint beszámoltunk róla, a keresés néhány nappal ezelőtt indulhatott újra, azután, hogy közösségi finanszírozásból és futballisták felajánlásaiból összegyűlt rá az összeg.

Emiliano Salával kapcsolatos korábbi cikkeinket IDE KATTINTVA olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik