Bogdán Ádám: Nem voltam ideges

Vágólapra másolva!
2010.09.12. 12:33
null
Edzője szerint Bogdán jól védett (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám nem akármilyen stadionban lépett pályára kezdőként a Boltonban: a londoni Emiratesben védte csapata kapuját az Arsenal ellen, és bár négy gólt kapott, együttese menedzsere, Owen Coyle elégedett volt a teljesítményével. Bogdán elárulta, nem volt ideges a találkozó előtt. Az Evertonnal ikszelő Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson azért nem játszatta Wayne Rooneyt, mert félt, hogy kifütyülik támadóját.

„Nem voltam ideges, mert megbeszéltem magammal, hogy nincs miért aggódni. Egész eddigi életemben arra készültem, hogy az angol első osztályban védjek, kezdőként pályára léphessek – utalt az évekkel ezelőtt megfogalmazott céljára Bogdán Ádám a Nemzeti Sportnak az Arsenal elleni meccs után. – Ott állsz, ahová igyekeztél, újabb csúcsokat akarsz meghódítani, és akkor elkezdesz remegni? Miért? A félelem segít?"

ZAMORA NÉGY HÓNAPRA KIDŐLT

Mint beszámoltunk róla, Bobby Zamora súlyos sérülést szenvedett a Fulham Wolverhampton ellen 2–1-re megnyert meccsén (a helyére állt be Gera Zoltán a 30. percben), és a csapat menedzsere, Mark Hughes is megerősítette, hogy a kulcsfontosságú támadó várhatóan négy hónapra kidőlt.

 

„Sajnos eltörte a lábát a bokája fölött, egyelőre úgy gondoljuk, hogy csak törése van. Vasárnap műtéten esik át, és ekkor derül ki, hogy a szalagjai is sérültek-e. Elég rossz a helyzet, most úgy tűnik, hogy legalább négy hónapig nem játszhat" – mondta Hughes.

A Bolton mindenesetre némi segítségre szorult volna a második félidőben három gólt szerző Arsenallal szemben, a magyar kapus óvatos véleménye szerint mindamellett talán az elnézőbb játékvezetés is elég lett volna a meglepetéshez.

„Tudtuk, hogy jó erőben vagyunk, tisztában voltunk vele, hol sebezhető az Arsenal, ezért jelent csalódást az eredmény. Sok a sérült játékos a londoniaknál, az első sorból többen is hiányoztak, Theo Walcott, Robin van Persie és így tovább, szóval megvolt az esély, de nem tudtuk megragadni. Az Arsenalban így is zseniális labdarúgók szerepelnek, akik a mi hibáinkat használták ki" – mondta Bogdán.

„Ha jobban koncentrálunk, nem kapjuk a gólokat – amelyek véleményem szerint egytől egyig elkerülhetők voltak. Ehhez persze hozzátartozik, hogy Gary Cahill kiállítása megtörte a társaságot. Ekkor már vezetett az Arsenal, emberhátrányban már nem voltunk képesek talpra állni, annál egyébként is jobb csapat az Arsenal... Messze voltam az esettől, de úgy érzékeltem, hogy a védőnk egyszerűen elkésett, nem volt szándékosság a mozdulatában – ráadásul ismerem, nem alattomos labdarúgó. Súlyosnak érzem a bíró ítéletét" – tette hozzá a magyar kapus, akivel a négy kapott gól ellenére elégedett volt a Bolton menedzsere, Owen Coyle.

„Nagy bizodalmunk van Bogdánban, ezért is játszott a csapatban. Töretlen a fejlődése, és nem volt szerencséje, hogy négy gólt kapott, mivel jó teljesítményt nyújtott. Nem érdemelte meg, hogy ennyi találatot kapjon" – mondta Coyle.

A Manchester United nem bírt Liverpoolban az Evertonnal: a Wayne Rooney nélkül játszó „vörös ördögök" 3–3-as döntetlent értek el a Goodison Parkban, pedig a 90. percben még két góllal vezettek. Sir Alex Fergusonon Rooney kihagyását kérték számon az újságírók a találkozó után.

„Egyszerűen azért döntöttünk így, mert szörnyű füttykoncertet kapott volna. Nem szerettük volna ennek kitenni" – mondta Ferguson a múlt héten magánéleti botrányba kerülő Rooneyról, akit általában nem fogadnak szívélyesen korábbi csapatának szurkolói.

ARSENAL–BOLTON 4–1 
 
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Chelsea 4 4 17–  1 +16  12
  2. Arsenal 4 3 1 13–  3 +10  10
  3. Manchester United 4 2 2 11–  5 +6    8
  4. Blackpool 4 2 1 1   8–  8 0   7
  5. Fulham 4 1 3   6–  5 +1    6
  6. Aston Villa 3 2 1   4–  6 –2    6
  7. Manchester City 4 1 2 1   4–  2 +2    5
  8. Birmingham 3 1 2   6–  5 +1    5
  9. Wolverhampton 4 1 2 1   5–  5 0   5
10. Sunderland 4 1 2 1   4–  4 0   5
11. Tottenham 4 1 2 1   3–  3 0   5
12. Bolton 4 1 2 1   6–  7 –1    5
13. Newcastle 4 1 1 2   7–  6 +1    4
14. Blackburn 4 1 1 2   4–  5 –1    4
15. Liverpool 3 1 1 1   2–  4 –2    4
16. West Bromwich Albion 4 1 1 2   2–  8 –6    4
17. Wigan 4 1 1 2   2–11 –9    4
18. Everton 4 2 2   4–  6 –2    2
19. Stoke City 3 3   2–  6 –4    0
20. West Ham United
4 4   2–12 –10    0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik