Az Arsenal és az MU kivár, addig a kicsik dáridóznak

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.07.15. 21:15
null
Victor Wanyama a Southampton mezében döntögetheti tovább az ellenfeleket (Fotó: Action Images)
Bizony, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League fénykorát éli – ha nemzetközi sikereket tekintve nem is egyeduralkodó, de anyagilag mindenképpen. Csak átigazolásokra több mint negyedmilliárd eurót költöttek ugyanis az angol egyesületek, mégpedig úgy negyedmilliárdot, hogy ebben nincsenek benne a játékoseladásokból befolyó összegek!

 

Azért is olyan erős az angol liga, és azért is olyan kiegyensúlyozott, mert „egy kis” SOUTHAMPTONNAK van arra pénze, hogy vegyen magának tízmillióért egy középső védőt (a horvát Dejan Lovren az Olympique Lyontól érkezett), 14.5-ért pedig egy védekező középpályást (Victor Wanyama a Celtictől jött, ahová két éve 1.1 millióért került). Utóbbi transzfer jelzésértékű, mert egyrészt beállította a skót átigazolási rekordot, másrészt a kenyai futóüzemet – akinek testvére egyébként az Interben keresi kenyerét, McDonald Marigaként (teljes neve: McDonald Mariga Wanyama) – olyan csapatok orra elől szipkázták el, mint a Manchester United, az Everton, a Newcastle, a Liverpool vagy az Arsenal. A PL első kenyaija, sőt, első kelet-afrikaija egyébként csak némi nehézségek után került a „szentekhez”, mert az első ajánlat elfogadása után a játékos ügynökei még egymillió fontot követeltek maguknak, de végül csak megoldódott az ügy (vajon hogyan?). A klub meghosszabbította a többfelől csábított védő, Luke Shaw szerződését, a menedzser, Mauricio Pochettino pedig kitűzte a következő két célpontot, a brazil Leandro Damiaót és az argentin Éver Banegát.

Nagy a jövés-menés a FULHAMNÉL is, ahol régi bútordarabok távoztak, mint Simon Davies, Mark Schwarzer vagy Chris Baird, no és Somogyi Csaba szerződését sem hosszabbították meg. Érkezett ugyanakkor Rómából a remek kapus, Maarten Stekelenburg, Bilbaóból a kiváló védő, Fernando Amorebieta, Dnyipropetrovszkból a ghánai szűrő, Derek Boateng és Kölnből (kölcsön után végleg) a német jobbhátvéd, Sascha Riether. Az új tulajdonos, a pakisztáni-amerikai Shahid Khan újabb befektetéseket ígér, mármint az eddigi körülbelül 200 millió eurós vételár fölött.

Nem kispályázik az ASTON VILLA sem, a tavaly és tavalyelőtt elköltött 50 millió után most sem folyik garasoskodás, hiszen fiatal, de drága játékosok után nézett a klub. A húszesztendős dán középső védő, Jores Okore például csaknem ötmilliót kóstált, a bolgár szélső, Alekszandar Tonev 3.2-t, a spanyol U20-as válogatott balbekk, Antonio Luna kettőt, a dán ezüstcipős Nicklas Helenius 1.4-et, a holland szűrő, Leandro Bacuna egyet. A sokszoros angol utánpótlás-válogatott kapuvédő, Jed Steer ingyen érkezett, de a Norwich jelentős kompenzációt követel érte. Az elmúlt bajnokságban 19 gólt vágott Christian Benteke viszont átadólistára kérte magát, érte az Atlético Madrid, Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Tottenham Hotspur hatos érdeklődik, érdeklődött élénken. Benteke el sem utazott a csapattal a németországi edzőtáborba, július 18-ig extra szabadságot kapott transzferügyeinek intézésére, kikiáltási ára 29 millió euró. Mellette a rekordvétel Darren Bent is távozhat, azaz csatárposzton lesz még mozgás a Villánál – no és máshol is, mert a magas keresetűektől (elsősorban a hárommillió euró fölött dotált Shay Given, Stephen Ireland kettős) szeretne szabadulni a klub.

TRANSZFERTÖRTÉNELEM
TÍZ ÉVE TÖRTÉNT

Hogy múlik, a vakond túrja fel… Éppen tíz éve, hogy a hatalmas csatárígéretnek kikiáltott Luciano Figueroát 3.75 millióért megvette a Birmingham City a Rosariótól. Angliában olyan frenetikusan szerepelt a támadó, hogy egy bajnoki után a következő nyáron ingyen távozott a mexikói Cruz Azulhoz. Ettől eltekintve jó játékos volt, tehát megérte volna a pénzt a Birminghamnek, hiszen Figueroa nemsokára az argentin válogatottban is bemutatkozhatott, majd a Villarrealban és a Genoában légióskodhatott. A sérülékeny olimpiai bajnok 15 albicelestefellépésén 9 gólt vágott, ami nem rossz arány. Még mindig csak 32 éves, jelenleg a brazíliai Náutico alkalmazottja.

Furcsa figura volt Luciano Figueroa, kár a sok sérülésért (Fotó: Action Images)
Furcsa figura volt Luciano Figueroa, kár a sok sérülésért (Fotó: Action Images)


Ha már az előbb szóba került a NORWICH CITY: van abban valami angolosan fenséges, hogy az élvonal egyik legszegényebbje egyszer csak megveszi tízmillió euróért a Sporting CP-től a holland gólvadászt, Ricky van Wolfswinkelt, több mint feleennyiért honfitársát, a válogatott középső középpályás Leroy Fert, harmadennyiért a svéd bal oldali védőt, Martin Olssont, akinek 1.5 millióért került vetélytárs a Laziótól, Javier Garrido személyében. Előttük pedig a 19 éves Nathan Redmond játszhat, akiért máris 2.3 milliót kellett fizetni – egy kapus ide is aláírt ingyen, igaz, a 39 éves Carlo Nashért túlzás lett volna pénzt követelni. A következő kiszemelt a celtices támadó, Gary Hooper és az ajaxos védő, Toby Alderweireld, miközben volt tartásuk a „kanáriknak” visszautasítani a Chelsea hétmillió eurós ajánlatát kapusukra, John Ruddyra. A karizmatikus ír mester, Chris Hughton továbbra sem galacsinokkal dobálózik tehát, a SkySports szerint az sem lehetetlen, hogy a nyáron elcsábítja a Juventustól Fabio Quagliarellát.

A WEST BROMWICH ALBION visszacsábította a ligába a nagy vándor Nicolas Anelkát, de ez a hír korántsem forradalmi, hiszen a francia támadó már 34 éves. Anelka heti 58 ezer eurót fog keresni a következő egy (vagy opcióval még egy) esztendőben, és meglehet, hamarosan Salomon Kalou is csapattársa lesz: rá a Chelsea tavaly nem tartott igényt, aláírt a Lille-hez, a WBA heti 80 ezer eurós fizetéssel hívogatja. Kalou kivásárlása hárommillióba kerül, de lesz miből: a klubnak 58 millió eurót fialt az elmúlt idény nyolcadik helyezése. Az ex-Chelsea-triót Florent Malouda érkezése szülheti meg, neki most járt le kontraktusa a londoniakkal, és szintén évi hárommillió körüli fizetési igénnyel él. A középpálya bal oldalára, ha nem Malouda, akkor Dejan Lazarevics (Chievo Verona) vagy Scott Sinclair (Manchester City) jöhet, a túloldalra a lyoni Jimmy Briand a kiszemelt, a Chelsea-nek visszaküldött Romelu Lukaku utóda pedig a hannoveri Mame Diouf lehet. A középpályát lejárt szerződésű játékosokkal erősítené Steve Clarke: a kreatív Josszi Benajunnal a Chelsea, a szűrő Chris Bairddel a Fulham nem hosszabbított, de tárgyal az egylet Gera Zoltán mellett az argentin válogatott ékkel, Franco Di Santóval is, akinek szintén nincs kenyéradója jelenleg.

Elkapta a vásárlási láz az EVERTONT is, amely legutóbb 2008-ban költött ennyit. A paraguayi védő, Antolín Alcaraz ráadásul ingyen érkezett a Wigantől, az ott kölcsönben bizonyító kapust, Joel Roblest pedig jutányos áron, négymillióért meg lehetett szerezni az Atlético Madridtól. A 19 éves jobbszélső, Gerard Deulofeu ingyen, de csak kölcsönbe érkezett a Barcelonától, az elefántcsontparti támadóért, Arouna Konéért viszont hétmilliót kellett fizetni, nem meglepő módon a Wigannek. Azért igazol ilyen vígan és spanyolosan az Everton, mert új mestere a spanyol Roberto Martínez, aki a Wigantől tette át kispadját hozzájuk. Koné is évekig játszott a Primera Divisiónban, a Sevilla 2007-ben 12 millióért vette, a Wigan tavaly a Levantétől 3.9-ért. Phil Jagielka és Leighton Baines viszont követheti David Moyest Manchesterbe, Marouane Fellainit valószínűleg elviszi az Arsenal, tehát Martíneznek minden bizonnyal sok ismerős követ meg kell még mozgatnia ezen a nyáron.

TRANSZFERTÖRTÉNELEM
HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT

1993 nyarán egy remek középpályással, támadóval gazdagodott a Liverpool: az 1966-ban született Nigel Clough a Nottingham Foresttől érkezett, csaknem hárommillió akkori fontért. Apja, a legendás Brian Clough kezei alatt lett ő maga is Forest-ikon és a klub második legeredményesebbje, de a vörösöknél a remek kezdés után (nem mellesleg: John Barnes, Mark Kennedy, Steve McManaman, Jan Mölby, Jamie Redknapp, Michael Thomas és Mark Walters mellett játszva a középső csatrészben, elöl pedig Ian Rushsal) egyre gyengébben ment neki, 1995 végén eladták a Manchester Citynek. Két idény múlva már a Burtoné, és innen is vonult vissza, de csak 2008-ban! A 13-szoros angol válogatott játékos ma a Derby County menedzsere.

Nigel Clough itt éppen a QPR-os Andy Sintont nyüstöli (Fotó: Action Images)
Nigel Clough itt éppen a QPR-os Andy Sintont nyüstöli (Fotó: Action Images)


„Ne légy túl kedves vagy vadul optimista, fiatalabb játékosokkal valósítsd meg az új stílusra való áttérést, ne piszkáld a védelmi rendszert, hozz gyors döntést Fellaini és Baines ügyében, és találd meg azokat a csatárokat, akik illenek a Moyes által lefektetett alapokra!” – fogalmazott meg öt jó tanácsot Martínez számára a The Guardian.

Martínez egykori klubja, a SWANSEA CITY a tavalyi idény egyik üde színfoltja volt, anyagilag is stabil az egyesület, Michael Laudrup így aztán nyugodtan építheti tovább csapatát. A „hattyúsok” olyan luxusigazolásokat engedhetnek meg maguknak, mint Wilfried Bony (az új Didier Drogbáért 13.9 milliót kapott a Vitesse, az elefántcsontparti támadó holmi 31 góllal lett gólkirály Hollandiában, most pedig átigazolási klubrekorder mindkét érintettnél), Jonjo Shelvey (a fiatal liverpooli középpályás 5.9 millióba került, igaz, „Fantomas” már felnőtt angol válogatott) vagy Jordi Amat megvásárlása (utóbbi spanyol U21-es válogatott védő, ez sok mindent elárul valakiről mostanában, ehhez képest olcsón, 2.9 millióért eladta az Espanyol). A 10-es mez új tulajdonosa (egy M. Laudrupnál ez nagy szó azért) a félmillióért érkezett Alejandro Pozuelo, aki ugyanúgy a Betist hagyta ott, mint a lejárt szerződésű szűrő, José Alberto Canas.

Továbbra is kölcsönben marad a harmadik legértékesebb játékosa a keretnek, Jonathan de Guzmán (csak jövőre kell visszamennie a Villarrealhoz), a dán zseni a jövőre gondolva szerezte meg a 17 éves kapust, Gregor Zabretet a szlovén NK Domzalétől és a nem sokkal idősebb ciprusi-szerb középpályást, Alexandros Gogicot az Olympiakosz Pireusztól. Arra is maradt pénze a Swansea-nak, hogy a Michel Vorm, Ashley Williams, Michu triót megtartsa (Williams egyenesen csapatkapitány lett a nyáron), miközben a Queens Parkkal az Esteban Granero, Stéphane Mbia kettős megvételéről tárgyal. A támadósort vagy a belga-marokkói szélsővel, Nacer Chadlival (tízmilliót ér, de jövőre kifut kontraktusa a Twentével) vagy a francia Bafétimbi Gomisszal (ő hasonló cipőben jár Lyonban, de még Chadlinál is többet ér) erősítené tovább a Swansea.

Hogy ne nőjön még tovább a spanyol negyed a walesi városban, arról maga Laudrup gondoskodik, aki kijelentette, hogy már van hét spanyolja, többé-kevésbé elérte a limitet, mert mind kedves srácok, de azért mégis csak egy walesi, brit csapat a Swansea. Már csak az a kérdés, hogy a „többé-kevésbé” kitétel Graneróra vonatkozik-e…

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (szl.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (szl.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool)
Távozott: Andy Marshall (szl.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (szl.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (szl.), Elliot Parish (szl.), Heidar Helguson (szl.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (szl.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (szl.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (szl.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (szl.), Reece Brown (szl.), Luke McCullough (szl.), Sean McGinty (Sheffield United, i.)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City)
Távozott: Steve Harper (visszavonult), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (szl.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (szl.), Frazer Richardson (szl.), Richard Chaplow (szl.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (szl.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (szl.)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), El-Hadji Ba (Le Havre B, 350.000), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.)
Távozott: Ryan Noble (szl.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Ben Wilson (szl.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (szl.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (szl.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (szl.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (szl.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (szl.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000)
Távozott: Franco Di Santo (szl.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Antolín Alcaraz (szl.), Piscu (szl.), David Jones (szl.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (szl.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt hét átigazolásait

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik