Az Arsenal begyűjtötte a három pontot Liverpoolban

Vágólapra másolva!
2010.11.14. 17:13
null
Fabregas (jobbra) az Arsenal második gólját szerzi (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában az Arsenal 2–1-re győzött az Everton vendégeként, és sikerével feljött a második helyre a tabellán.  

Az Arsenal a harmadik, az Everton a tizenharmadik helyről várhatta a Premier League 13. fordulójának vasárnap délutáni meccsét, de nem csak a tabellán elfoglalt helyezés ígérte a vendég „ágyúsok" sikerét. Az Arsenal ugyanis a Premier League fennállása óta az Everton ellen szerezte a legtöbb bajnoki gólt, szám szerint 73-at.

A vendég londoniak ezen a meccsen is hűek maradtak a hagyományokhoz, bár a gólgyártást meglepő módon Bacary Sagna kezdte meg. A 36. percben Samir Nasri távoli lövését követően Andrej Arsavin gyűjtötte be a kipattanót, majd a francia védő elé passzolt, aki éles szögből a léc alá vágta a labdát.

Érdekesség, hogy Sagna pályafutása során másodszor volt eredményes az angol bajnokságban, és első találatát több mint két és fél éve szerezte: 2008. március 23-án a Chelsea ellen.

Az első félidő 1–0-s vendégvezetéssel ért véget, de a folytatásban mindössze három perc kellett ahhoz, hogy az Arsenal megduplázza előnyét Cesc Fabregas révén. A világbajnok középpályás egyébként kifejezetten szeret az Everton ellen játszani: pályafutása során ez volt a harmadik bajnoki gólja a liverpooliak ellen, egyetlen más csapat ellen sem volt ennyiszer eredményes.

A 2–0-s vezetésnél úgy tűnt, hogy eldőlt a három pont sorsa, de az Everton a hajrában nagy nyomás alá helyezte a vendégek kapuját, azonban Lukasz Fabianski remek védésekkel megakadályozta a hazai gólt – egészen a 89. percig. Ekkor a bal oldalról érkező szögletet követően Tim Cahill közelről vette be az „ágyúsok" kapuját.

A hazaiaknak azonban újabb gól megszerzésre már nem futotta az erejükből, és a négyperces hosszabbítás lejártával az Arsenal örülhetett.

EVERTON–ARSENAL 1–2
 
   

 

 PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Everton–Arsenal 1–2 (Cahill 89., ill. Sagna 36., Fabregas 48.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Chelsea 12 9 1 2 28–  5 +23  28
  2. Arsenal 13 8 2 3 26–12 +14  26
  3. Manchester United 13 6 7 26–15 +11  25
  4. Manchester City 13 6 4 3 15–10 +5  22
  5. Bolton 13 4 7 2 21–19 +2  19
  6. Tottenham 13 5 4 4 18–17 +1  19
  7. Newcastle 13 5 3 5 21–16 +5  18
  8. Aston Villa 13 4 5 4 15–18 –3  17
  9. Sunderland 12 3 7 2 12–13 –1  16
10. Stoke City 13 5 1 7 15–18 –3  16
11. Liverpool 13 4 4 5 13–17 –4  16
12. West Bromwich Albion 13 4 4 5 16–22 –6  16
13. Everton 13 3 6 4 14–13 +1  15
14. Blackburn 13 4 3 6 15–18 –3  15
15. Blackpool 13 4 3 6 19–26 –7  15
16. Fulham 13 2 8 3 13–13 0 14
17. Wigan 13 3 5 5 10–21 –11  14
18. Birmingham 13 2 7 4 14–17 –3  13
19. Wolverhampton 13 2 3 8 13–23 –10    9
20. West Ham United
13 1 6 6 11–22 –11    9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik