Arsenal: „Nehéz lesz a csapatba kerülnie” – Arteta Özilről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 09:49
null
Özil távozóban? (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a világbajnok Mesut Özilnek nehéz lesz beverekednie magát a „fejlődő” együttes kezdő tizenegyébe.


A 31 éves német középpályás szerződése jövő júniusban jár le az észak-londoni klubnál, de az előző szezon végén és a mostani idény első néhány mérkőzésén sem kapott lehetőséget.

„A csapat fejlődik, látható az a szint, amit eddig már elért, de változatlanul előre akarunk lépni, jobban játszani, ezért azokat a futballistákat válogatom be, akik véleményem szerint jobb kondícióban vannak” – nyilatkozta Arteta, hozzátéve, hogy így is mindenki tapasztalhatja: van rotáció az Arsenalnál.

„Nemcsak Mesutnak, hanem másoknak is nehéz dolguk van, ha be akarnak kerülni a csapatba”
– mondta a spanyol szakember, aki hétfőn a bajnoki címvédő Liverpool ellen küldi majd pályára tanítványait.

Szeptember elején a török sajtó arról írt, hogy a szaúdi al-Naszr minden követ megmozgat azért, hogy leigazolja Özilt, ám a középpályás akkor a brit médiában azt nyilatkozta, biztos, hogy a szerződésének lejártáig az Arsenalnál marad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik