A dúsgazdag nigériai Aliko Dangote lát fantáziát az Arsenalban (Fotó: AFP)

 

Nem először téma a nemzetközi sajtóban, hogy Aliko Dangote felvásárolná az Arsenalt, de amíg korábban ennek valamikori lehetőségét vetítették előre, most már konkrét évszámot is leírtak: 2021. Hogy miért nem kerülhet sor már az idén a hatalomátvételre?

„Húszmilliárd dollárt fektettem különböző projektekbe, most azokon van a fő hangsúly – idézi Dangote szavait a dailymail.co.uk. – Szeretném a cégemet a következő szintre juttatni, amint ez megvalósul, jut időm rá, hogy mással is foglalkozzam. Még kissé korai beszélni róla, de jövőre szeretném megvásárolni az Arsenalt.”

A 62 éves nigériai üzletember a Forbes listája szerint a 139. a világ leggazdagabb embereinek rangsorában, Afrikát tekintve ő az első. Vagyonát cementgyártásból alapozta meg, irányításával a Dangote Cement vállalat évente 45.6 millió tonna cementet állít elő és értékesít a kontinens tíz országába. Emellett üzletel cukorral, liszttel és sóval, továbbá övé az épülő Dangote Refinery olajfinomító.

„A semmiből csináltam meg a szerencsémet – nyilatkozta korábban a Bloombergnek. – Mindkét nagyapám vagyonos ember volt, de nem örököltem tőlük semmit. Amint befejeztem az iskolát, megnyitottam és sikerre vittem a saját üzletem. Mindig keményen dolgoztam, tökéletesen értettem ahhoz, amit csináltam, így lettem milliomos.”

Az Arsenal jelenleg Stan Kroenke tulajdonában van, aki 2007-ben vásárolt először a klub részvényeiből, 2011-re pedig már 62.89 százalékot birtokolt, így többségbe került. A 72 éves amerikai üzletember viszonya nem felhőtlen az „ágyúsok” drukkereivel, több tüntetés is irányult ellene az utóbbi évek sikertelenségei miatt.

Az Arsenal ebben az idényben is gyengén szerepel, tizedik a Premier League-ben, és ha az Unai Emery helyére kinevezett Mikel Artetával sem javít, a Bajnokok Ligája következő kiírásáról is lecsúszhat. Ki tudja, talán éppen Dangote eltökéltsége húzná ki a csapatot a gödörből.