Arsenal: az MU korábbi védője a kiszemelt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.07. 14:39
null
Jonny Evans lehet az Arsenal második nyári szerzeménye (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülése szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal felvette a kapcsolatot a West Bromwich Albionnal Jonny Evans szerződtetésének ügyében.

 

A londoniak már korábban felfigyeltek a 30 esztendős védőre, aki a bajnokságban éllovas Manchester City érdeklődését is felkeltette. Evansnek másfél év van hátra a jelenlegi szerződéséből, Alan Pardew menedzser decemberben elismerte, felkészültek arra, hogy elengedjék csapatkapitányukat, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik érte.

A manchesteri nevelésű játékos kétszer került kölcsönbe az MU-tól (Royal Antwerp, Sunderland), amelynek mezét 198 mérkőzésen húzta magára. A Man. Uniteddel három Premier League-trófeát nyert, majd 2015 nyarán szerződött jelenlegi együtteséhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik