Arsenal: az egykori játékos szerint Aubameyangnak maradnia kell

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.04.13. 12:08
null
Aubameyang jövője kérdéses az Arsenalban (Fotó: AFP)
Paul Merson, az Arsenal egykori labdarúgója és az angol Sky Sports jelenlegi szakértője válaszolt a Gaboni Labdarúgó-szövetség elnöke, Pierre Alain Mounguengui tanácsára, aki szerint Aubameyangnak távoznia kellene az észak-londoni együttestől.

 

„Nem azt mondom, hogy az Arsenalnak nincsenek ambíciói, de ezek nem akkorák, mint Európa más klubjainál” idézte az ESPN Pierre Alain Mounguenguit a napokban.

Erre a mondatra reagált Paul Merson, az Arsenal korábbi kiválósága.

„Persze, nagyon könnyű azt mondani, hogy Aubameyangnak egy olyan klubba kell átigazolnia, amelynek nagyobb ambíciója és motivációja van – főleg, ha ugyanabban a bajnokságban van két olyan óriás, mint a Liverpool és a Manchester City” – mondta Merson.

Az egykori angol válogatott labdarúgó szerint attól, hogy Aubameyang egy másik klubban futballozna, nem biztos, hogy könnyen be is illeszkedne egy új rendszerbe.

„Én nagyon szerencsés voltam, hogy az Arsenalban játszhattam, amely nagyszerű klub. A fű nem mindig zöldebb egy másik csapatnál. Nem árt, ha Aubameyang óvatos marad. Hétről hétre kezdőként játszott – mielőtt felfüggesztették a bajnokságot. Tegyük fel, hogy a Manchester Unitedbe igazol, és van négy-öt rossz meccse. Azonnal kikerülne a csapatból” – folytatta az egykori labdarúgó.

Az „ágyúsok” korábbi ásza kiállt volt csapata mellett, ugyanis az ő véleménye szerint Mikel Arteta együttesének ugyanolyan esélye van trófeákat gyűjteni, mint a többi óriásnak Anglián belül.

„Miért kockáztatná karrierjét ennyi idősen, amikor az Arsenalban folyamatosan lehetőséget kap. Két-három évet játszik még ezen a szinten, élvezze ki. Ha én lennék az ügynöke, biztosan arra buzdítanám, hogy maradjon a világ egyik legjobb klubjánál, amelynek ugyanannyi esélye van, hogy nyerjen bármit, mint a többi óriásnak – a City és a Liverpool után persze” – tette hozzá Paul Merson.

Aubameyang 2018 januárjában igazolt az Arsenalhoz 56 millió fontért, azóta 61 gólt szerzett a londoni klub színeiben. A 30 éves gaboni válogatott csatár szerződése jövő nyáron jár le jelenlegi klubjánál.

Mint beszámoltunk róla, Aubameyang iránt angol sajtóhírek szerint a Manchester United érdeklődik.

Az Arsenal a 9. helyen állt a Premier League-ben, mielőtt a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a bajnokságot. A Bajnokok Ligájába a 2015–2016-os idény óta nem jutott be, Aubameyang 2018-as érkezése óta két döntőt is elveszített: a 2018-as Ligakupa- és a legutóbbi idény Európa-liga-döntőjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik