Arsenal: Arteta is elkapta a koronavírust, lezárták az edzőközpontot

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 23:32
null
Mikel Artetát koronavírussal diagnosztizálták (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta pozitív eredményt kapott a koronavírustesztjére. Az „ágyúsok” ennek következtében bezárták edzőközpontjukat.

 

A klub személyzetéből azok, akik a közelmúltban közeli kapcsolatban voltak a trénerrel – a kormány egészségügyi irányelveinek megfelelően –, önkéntes karanténba vonulnak. A londoniak arra számítanak, hogy a Colney-edzőpályával kapcsolatban ez sokakat érint, a teljes első csapatot, az edzői stábot, valamint néhány akadémistát is (a Hale End Akadémiát is bezárták elővigyázatosságból) – olvasható az „ágyúsok” honlapján.

Akik nem voltak szoros kapcsolatban Artetával, azok a következő napokban visszatérnek dolgozni. A Colney- és a Hale End-edzőpályákon mély tisztításokat hajtanak végre, a klub további területei a szokottaknak megfelelően működnek – teszi hozzá az Arsenal.

A hivatalos közlemény szerint így az Arsenal nem tud majd kiállni a hétvégén a Brighton elleni bajnokira, ahogyan várhatóan a következő néhány mérkőzése is elmarad.

„Az egyértelmű, hogy a jelenleg érvényes meccsidőpontok közül néhányon nem tudunk pályára lépni. A következő meccsekre jeggyel rendelkező szurkolóinkat hamarosan tájékoztatjuk a fejleményekről.”


„Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, de miután rosszul éreztem magam, el kellett végeztetnem a tesztet. Amint engedik, ismét munkába állok!”
– idézi a klub honlapja a spanyol szakvezetőt.

FRISSÍTÉS, 23.51: Arteta fertőzöttsége és az Arsenal-játékosok karanténja miatt a Premier League pénteken válságértekezletet tart – adott ki újabb közleményt a PL. Úgy néz ki, mégsem rendezik meg a tervek szerint az összes PL-bajnokit a hétvégén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik