Arsenal: A klub történetének legjobbja – így reagáltak Wenger távozására

Vágólapra másolva!
2018.04.20. 17:08
null
Wenger 1997-ben és 2018-ban (Fotó: AFP, montázs)
Mint megírtuk, az Arsenal pénteken hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2017–2018-as szezon végén elhagyja a gárdát Arsene Wenger menedzser. A bejelentést követően korábbi és jelenleg játékosai, több szakember és csapat is megköszönte a francia szakembernek azt, amit kapott tőle, s amit Wenger a szakmáért és az Arsenalért tett.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere, aki 2013-ig 27 éven keresztül irányította a Manchester Unitedet, és Arsene Wenger legnagyobb vetélytársa volt az ezredforduló körüli években, elismeri egykori ellenfele nagyságát.

„Kétségtelen, hogy Wenger volt a Premier League történetének egyik legnagyobb menedzsere, és igazán büszke vagyok, hogy a riválisa, kollégája és barátja lehettem egy ilyen nagyszerű embernek” – mondta az ősi rivális és régi barát.

 


Gary Lineker, 80-szoros angol válogatott:

„Wenger a szezon végén elhagyja az Arsenalt. Életéből rengeteget a klubra áldozott, amely nagy sikereket köszönhet neki. Nagyon sokat adott hozzá országunk labdarúgásához. Köszönünk mindent!”



Tony Adams,
az Arsenal ikonja.

„Köszönök mindent, Arsene. A klub történetének legnagyszerűbb edzője!”

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere.

„Meglepődtem a döntésén, de így határozott, ezt tiszteletben kell tartanunk. Mondhatjuk, hogy olyan személyiség, aki nagy hatással volt a sportágra. Csodálatos karriert futott be, nagyszerű személyiség, a szakmában az egyik legnagyobb egyéniség. Mi általában egyik napról a másikra váltunk, ő ezzel szemben huszonkét évig volt egyazon klubnál, ez elképesztő!”

„Csapatokat épített fel, labdarúgókat, sztárokat nevelt ki, a kilencvenes évek közepétől egészen a kétezres évek elejéig meghatározó alak volt, rengeteget nyert és gyönyörű futballt játszott az együttese. Mindig is csodáltam a munkáját, ragyogó volt. Amióta Angliában vagyok, kicsit más szemmel nézem, elvégre szemtől szemben kell megküzdenem a gárdájával, de Németországban igazi ideál volt az edzői szakmában. Nélküle minden más lesz. Hogy befejezi-e az edzősködést, vagy csak az Arsenaltól távozik, azt nem tudom, ám erősnek tűnik, úgy vélem, talán megpróbálkozik máshol. Kívánom neki a legjobbakat, és remélem, hogy személyesen is találkozom még vele, hogy elmondhassam neki ezeket.”

A Monaco, amelyet Wenger 1987 és 1994 között irányított, közösségi oldalán köszönetet mondott a francia szakembernek, mint ahogy a West Bromwich Albion is, de nem maradhatott ki a Manchester United sem, amely gratulált Wenger 22 éves ciklusához és sikereihez, amit az Arsenallal véghez vitt.

Gary Neville, a Manchester United legendás védője:

„Wenger építette fel a legerősebb csapatokat, melyek ellen Angliában játszottam. A 'kilencvennyolcas Arsenal fantasztikus volt! A legnagyobb dicseret felé az, hogy olyan futballt játszatott az együtteseivel, ami minket is arra késztetett, hogy megváltoztassuk a stílusunkat. Megérdemli, hogy az utolsó heteiben méltó módon búcsúztassák el.”


Unai Emery, a Paris Saint-Germain vezetőedzője:

„Lehetetlen az Arsenalról, az angol élvonalról és az edzői szakmáról úgy beszélni, hogy ne jutna eszembe rögtön Wenger, aki kétségtelenül az egyik legjobb.”

José Mourinho, a nagy rivális Manchester United menedzsere reméli, hogy francia kollégája nem vonul vissza, ugyanakkor a legjobbakat kívánja Wengernek a jövőre nézve.

„Ha Wenger boldog, én is az vagyok, ha szomorú, én is szomorú vagyok. Mindig is a legjobbakat kívántam az ellenfeleimnek, így teszek most is, mert számomra a legfontosabb: ha ő boldog és elégedett a meghozott döntésével, és örömmel teli várakozással néz élete következő fejezete elé, akkor én is boldog vagyok. Tisztában vagyok az eredményeivel, a három bajnoki címével és hét FA-kupájával, s azzal, amit Japánban és Franciaországban tett. Ha úgy érzi, jól döntött és ez boldogsággal tölti el, akkor én is örülök vele, és csak remélni tudom, hogy nem vonul vissza a labdarúgástól" – mondta José Mourinho.

Jack Wilshere, az Arsenal jelenlegi játékosa, aki 26 évesen találkozhat élete második felnőttcsapatbeli edzőjével:

„Az ember, aki tizenhat éves koromban esélyt adott, és hihetetlen bizalommal fordult felém. Mindig igazi úriember, mintha az apám lett volna pályafutása kemény időszakai alatt is. Akkor is hitt bennem, amikor a legtöbben már nem. Köszönök mindent, főnök! Most rajtunk a sor!"

 


Per Mertesacker, az Arsenal csapatkapitánya a Wengertől kapott bizalmat hangsúlyozta:

„Nagyon bízott bennem egész pályafutásom során, hiszen megkaptam tőle a lehetőséget, hogy itt játsszak és a csapat kapitánya legyek, s ez a bizalom akkor is élt, amikor sérült voltam” – mondta a csapatkapitány.

Antonio Conte, a Chelsea menedzsere Wenger szakmai értékeit emelte ki:

„Az elmúlt huszonkét évet az Arsenalnál töltötte, ami egy fantasztikus sztori. Sok mindent nyert a csapattal, és az Arsenal nagy hatással volt a labdarúgásra az irányítása alatt. Minden pillanatban megpróbált kreatív, támadó futballt játszani a csapatával. Megérdemli a tiszteletet, nemcsak az Arsenal szurkolóitól, hanem minden drukkertől, a labdarúgás komplett világától. Az egyik legjobb menedzserről beszélünk, nem valószínű, hogy látunk még valakit valaha hasonlóan hosszú ideig ugyanannál a klubnál” – fogalmazott Conte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik