Leno volt a hős, az Arsenal kiejtette a Liverpoolt a Ligakupából

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 20:35
null
Bernd Leno fantasztikusan védett a Liverpool ellen (Fotó: AFP)
A gól nélküli rendes játékidő után az Arsenal tizenegyesekkel búcsúztatta a Liverpoolt az angol Ligakupától.

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Liverpool–Arsenal 0–0 – tizenegyesekkel: 4–5
Liverpool,
Anfield, zárt kapuk mögött. Vezette: K. Firend
Liverpool: Adrián – N. Williams, R. Williams, Van Dijk (J. Gomez, 61.), Milner – Grujics, C. Jones, H. Wilson – Szalah (Origi, 61.), Minamino, Diogo Jota (Wijnaldum, 76.). Menedzser: Jürgen Klopp
Arsenal:
Leno – Cédric, Holding, Gabriel, Kolasinac – Ceballos (el-Neni, 68.), G. Xhaka, Saka (Maitland-Niles, 86.) – Willock, Nketiah (Lacazette, 82.), Pépé. Menedzser: Mikel Arteta

ÖSSZEFOGLALÓ

Négy napon belül másodszor találkozott egymással az Anfielden a Liverpool és az Arsenal, ám amíg a 3–1-es hazai sikert hozó bajnokin mind a két gárda a legerősebb összeállításában szerepelt, addig a csütörtöki kupameccsen erősen rotáltak a menedzserek: hazai oldalon két, a vendégeknél három játékos maradt a kezdőcsapatban.

Az ezúttal négyvédős rendszerben játszó Arsenal kezdett jobban, Arteta csapata Eddie Nketiah révén nagy lehetőséget puskázott el.

Az első negyedóra után a Liverpool ragadta magához a kezdeményezést, a hazai fölény azonban csak a hajrában mutatkozott meg helyzetekben: Diogo Jota fejesét tolta oldalra Bernd Leno, éppen az érkező Minamino Takumi elé, aki néhány méterről a lécet találta telibe nagy erővel.

A szünet után nőtt a liverpooli fölény és helyzetek száma, de Leno mindannyiszor a helyén volt, nem egy esetben óriási bravúrt bemutatva tartotta csapatának a döntetlent.

A végjátékban megnyerhette volna a találkozót az Arsenal, Kevin Friend sípja azonban néma maradt James Milner tizenhatoson belüli kezezésénél (0–0).

Jöhetett a tizenegyespárbaj, amelyben hiába hibázott először az Arsenal, Leno két védéssel feltette a koronát a teljesítményére, így Joe Willock szerencsés lövése után az észak-londoniak kezdhettek neki a továbbjutás ünneplésének.

KORÁBBAN
Brentford (II.)–Fulham 3–0 (Forss 37., Benrahma 62., 77.)
Aston Villa–Stoke City (II.) 0–1
(Vokes 26.)
SZERDA
Burnley–Manchester City 0–3 (Sterling 35., 49., Ferran Torres 65.)
Brighton–Manchester United 0–3 (McTominay 44., Mata 73., Pogba 80.)
Everton–West Ham United 4–1 (Calvert-Lewin 11., 78., 84., Richarlison 56., ill. Snodgrass 47.)
Newport (IV.)–Newcastle United 1–1 (Abrahams 5., ill. Shelvey 87.) – 11-esekkel: 4–5
KEDD

Tottenham–Chelsea 1–1 (Lamela 83., ill. Werner 19.) – 11-esekkel: 5–4

PERCRŐL PERCRE

TIZENEGYESPÁRBAJ

6. PÁR: Wilson lövését Leno megfogta; Willock lövése kisebb szerencsével, de bement, az Arsenal jutott a legjobb nyolc közé! 4–5

5. PÁR: Jones pontosan célzott a jobb alsóba; Pépé ugyanígy tesz. 4–4

4. PÁR: Origi ugyanúgy hagyta ki, mint el-Neni; Maitland-Niles lazán nekifut… és magabiztosan bevágta. 3–3

3. PÁR: Minamino is elküldte jobbra Lenót, miközben balra lőtt; el-Neni viszont kihagyja, Adrián fogja a rosszul helyezett próbálkozást. 3–2

2. PÁR: Wijnaldum lemásolta Milnert; Cédric is a bal oldalt választotta – hiába érezte Adrián, hárítani nem tudott. 2–2

1. PÁR: Milner magabiztosan a kapu bal oldalába lőtt; Lacazette a jobb alsót választotta. 1–1

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, A TIZENEGYESEK DÖNTENEK!

90+2. PERC: Milner kézzel elsodorta a labdát a tizenhatoson belül, tizenegyes nincs, Cédric kapott sárga lapot reklamálásért.

Három perc a ráadás.

86. PERC: Saka húzza a lábát, Maitland-Niles érkezik a helyére.

85. PERC: Neco Williams lőtt egy igazítás után, Lenóról ki sem jött a labda.

84. PERC: Pépé! Ballal átvette, jobbal ellőtte a labdát, de nem tudta igazán irányítani.

82. PERC: Arteta ismét változtat, Nketiah le, Lacazette be.

76. PERC: Nketiah fejese kerülte el a bal alsót.

76. PERC: Jota ment le, Wijnaldum a pályán.

75. PERC: Wilson húzta vissza Pépét egy sárga lapért.

70. PERC: Adrián első védése a meccsen, Holding erőteljes fejesét kellett kiütnie.

69. PERC: Cédric óriási labdát adott Sakának, aki túl sokat várt, Neco Williams lendületből visszaért, és tisztázott.

68. PERC: Érkezik az első vendégcsere is, el-Neni váltja Ceballost.

65. PERC: Jones célozta meg jó 25 méterről a kaput, Gabriel blokkolt bele a lövésbe, ami így Lenónak csemege lett.

63. PERC: Kolasinac tétovázott, Jota lecsapott az indításra, de a lövésnél megint ott van Leno, és bravúrral szögletre tolja. A sarokrúgás után Grujics (ki más?) fejesét is kiszedte valahogy a német kapus.

61. PERC: Jönnek az első cserék. Szalah helyett Origi, Van Dijk helyett Gomez.

60. PERC: Nem tudott felszabadítani az Arsenal, Grujics tüzelt a bal alsó felé, Leno ismét csak résen volt.

57. PERC: Újabb hazai ívelés és fejes, Lenónak most nem kellett játékba avatkoznia.

56. PERC: Szép egyérintőzés után Jota indult be, majd lőtt külsővel, a labda Holding érintésével vágódott szögletre.

54. PERC: Az ezúttal jobb oldalról induló Pépé húzott befelé, faképnél hagyott két embert, de a lövésre már nem maradt ereje, épp csak elcammogott a kapuig a labda.

53. PERC: A negyedik liverpooli szöglet után újabb Leno-bravúr, Van Dijk továbbpörgetett labdájára ért oda a rövid sarokra.

51. PERC: Xhaka rövid időn belül a második faultját jegyzi, jön is a sárga.

47. PERC: Wilson szabadrúgása után Grujics emelkedett a legmagasabbra, felhőfejese a lelátón kötött ki.

A két csapat legutóbbi hét egymás elleni mérkőzéséből ez az első, amikor nem született gól az első játékrészben – a többin összesen 18.

46. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ! Csere nem volt.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. PERC: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. PERC: MI MARADT KI?! Jota fejesénél Leno védett óriásit, de már nem tudta irányítani, hova üsse a labdát, ami éppen Minaminóhoz pattant, a japán pedig néhány méterről a lécre bombázott.

44. PERC: Felpörögtek az események, megint Ceballos a középpontban, a saját tizenhatosának oldalvonalánál veszített labdát, és szabálytalankodott Jotával szemben, szerencséjére még éppen a vonal előtt.

42. PERC: Ceballos most az indítást választotta, Saka ziccerben lépett ki, de a pertjelző lest jelzett – tévesen, Milner beragadt a bal oldalon. Sokat nem számított, Adrián védte Saka lövését.

41. PERC: Ceballos lövése szakítja meg az unalmas perceket, veszély nem volt benne.

38. PERC: Rabonás beadás Jonestól, látványos, de sok haszna nem volt...


34. PERC: Jones nevéhez fűződik az első kaput talált lövés, Lenónak nem okozott gondot a hárítás.

25. PERC: Lendületes vendégtámadás, Ceballos remek indítása után Saka esernyőzte be Rhys Williamst, aki visszahúzta a szélsőt, Friend sípja azonban néma maradt.

19. PERC: Jones gyorsított fel, de a passz túlságosan hosszú Szalahnak, Gabriel fedezte a labdát, amíg Leno nem érkezett.

15. PERC: Pépé labdaszerzése után Saka ugratta volna ki az elefántcsontpartit, Minamino odacsúszott az angolnak, övé az első sárga lap.

11. PERC: Az első szögletet a második követi, Grujics elől Gabriel csúsztatta ki a beadást. A túloldali sarokrúgást Leno kiöklözte, de maradt a Poolnál a labda, Jota lekészítte, Grujics lövése azonban gyengére sikeredett.

8. PERC: Az első lehetőség! Xhaka ugratta ki kiváló passzal Pépét a bal szélen, az elefántcsontparti Willockhoz gurított vissza, aki rögtön Nketiahhoz játszott, az angol viszont nem merte egyből elvállalni. Némi szerencsével Cédrichez került a labda, a jobbhátvéd lövése bőven elkerülte a kaput.

4. PERC: Egyelőre helyzet nélkül, az azonban látszódik, hogy az Arsenal a hétfőihez képest jóval erőteljesebb letámadást alkalmaz.

Sorozatban a második idényben találkozik egymással a két gárda a Ligakupa 4. fordulójában, az előző kiírásban 5–5-ös (!) döntetlen után a Liverpool ment tovább tizenegyesekkel.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! Az Arsenal indította útjára a labdát.

A színek nem változtak hétfőhöz képest, vörösben a Liverpool, fehér-bordóban az Arsenal.

Jürgen Klopp elmondása szerint Virgil van Dijk az első félidőben játszik csak, a szünet után Joe Gomez folytatja a helyén.

Mindkét csapat erősen tartalékos, a Poolnál két, az Arsenalnál három játékos maradt bent a kezdőben a hétfői meccshez képest.



A Liverpool az előző körben a harmadosztályú Lincoln otthonában vágott hét góllal lépett tovább. Az Arsenalnak jelentősen nehezebb dolga volt, Mikel Arteta csapata a Leicester City elleni idegenbeli meccsen győzött 2–0-ra.

Négy napon belül másodszor találkoznak a felek az Anfielden, a hétfői bajnokin hiába került Alexandre Lacazette góljával a vendégcsapat, a „vörösök” fordítottak, és 3–1-re megnyerték a találkozót.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Liverpool–Arsenal angol Ligakupa-mérkőzés online tudósításában. Hamarosan kezdünk, tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik