Angol Ligakupa: drámai végjáték, tizenegyesekkel búcsúzott az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 23:11
null
A továbbjutást ünneplő Derby-játékosok (Fotó: AFP)
Hiába egyenlített az utolsó percben a Manchester United, a Derby County tizenegyesekkel legyőzte a „vörös ördögöket”, s továbbjutott a legjobb tizenhat közé az angol labdarúgó Ligakupában.

Korábbi tanítványával nézett farkasszemet José Mourinho, hisz a Manchester United a Frank Lampard által irányított Derby Countyt fogadta a Ligakupában. A korábbi kiváló középpályás 215 alkalommal szerepelt a portugál Chelsea-jében, ezúttal pedig menedzserként nézett farkasszemet volt mesterével.

Mourinho kilenc helyen változtatott a hétvégi bajnokihoz képest, de így is erős kezdővel vette fel a harcot az MU, amely már a harmadik percben előnybe került. Szemre is tetszetős akcióval örvendeztette meg az Old Traffordra kilátogató szurkolókat a hazai együttes, Anthony Martial száguldott el a bal szélen, középre tett labdáját Romelu Lukaku elengedte, Jesse Lingard továbbtette, Juan Mata pedig a jobb alsóba tekert (1–0). A spanyol középpályás 2017 decembere óta az első gólját ünnepelhette a „vörös ördögök” mezében.

A folytatás már nem volt ilyen örömteli a manchesterieknek, Harry Wilson parádés szabadrúgásgóljánál még Lampard is elismerően csettinthetett (1–1), ráadásul nem sokra rá emberelőnybe kerültek a vendégek: a május óta első tétmeccsét játszó Sergio Romero tizenhatoson kívüli kezezése piros lapot ért, így az utolsó bő 20 percet tíz emberrel kellett lejátszania a házigazdának.

Jack Marriott öt perccel a rendes játékidő vége előtt közelről megszerezte a vezetést a Derbynak, ám mikor már minden veszni látszott, jött Marouane Fellaini – szokásosnak mondható fejes góljával az utolsó pillanatokban menekült meg az MU (2–2).

A tizenegyespárbajban az első hét (!) pár nem hibázott, Phil Jones viszont igen, így a Manchester United már az első meccse után búcsúzott a Ligakupától. Eljött a Mourinho-korszak vége?

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Blackpool (III.)–Queens Park Rangers (II.) 2–0
Bournemouth–Blackburn (II.) 3–2
Burton (III.)–Burnley 2–1
Millwall (II.)–Fulham 1–3
Oxford United (III.)–Manchester City 0–3
Preston North End (II.)–Middlesbrough (II.) 2–2 – 11-eekkel: 3–4
Wolverhampton–Leicester City 0–0 – 11-eekkel: 1–3
Wycombe (III.)–Norwich City (II.) 3–4
Manchester United–Derby County (II.) 2–2 – 11-eekkel: 7–8
West Bromwich Albion (II.)–Crystal Palace 0–3
Szerda
20.45: Arsenal–Brentford (II.)
20.45: Liverpool–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
20.45: Nottingham Forest (II.)–Stoke City (II.)
20.45: West Ham United–Macclesfield Town (IV.)
21.00: Tottenham Hotspur–Watford
Október 2., kedd
Everton–Southampton

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik