Angol Ligakupa: City-hetes egy félidő alatt; továbbment a Chelsea

Vágólapra másolva!
2014.09.24. 22:58
null
Lampard ezúttal is csapata hasznára volt (Fotók: Reuters)
A Manchester City a második félidőben hét gólt ért el a Sheffield Wednesday ellen az Angol Ligakupa 3. fordulójában, így könnyedén jutott a következő körbe. A Nottingham hiába szerezte meg a vezetést a Tottenham otthonában, végül a Spurs jutott tovább. A Chelsea a Boltont győzte le.

A Cech – Azpilicueta, Zouma, Cahill, Filipe Luís – Mikel, Aké – Szalah, Oscar, Schürrle – Rémy tizeneggyel kezdő Chelsea végig fölényben játszott a Bolton ellen. A mérkőzés elején elsősorban Schürrle révén veszélyeztettek a hazaiak, de Andy Lonergan kapus (Bogdán Ádámot megműtötték, így egy hónapig még biztosan nem léphet pályára) rendre hárította a próbálkozásokat vagy éppen a londoni „kékek" voltak pontatlanok.

Aztán a félidő közepén Kurt Zouma megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A tétmeccsen a Chelsea-ben először pályára lépő francia védő egy jobb oldali szögletet követően vette be a vendégek kapuját. Hat perccel később azonban Matthew Mills egyenlített.

A második félidőben aztán Oscar ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat, de hiába borult föl a pálya, újabb gólt már nem szerzett a Chelsea – hiába kísérletezett 28-szor. A továbbjutáshoz azonban két gól is elég volt.

A Manchester Citynek pedig egy félidő, az első játékrészben ugyanis nem tudta feltörni a Sheffield Wednesday védelmét. Nem úgy a szünet után, amikor kilenc perc alatt elrendezte a továbbjutás kérdését. A hétvégén volt csapata, a Chelsea ellen góljával pontot mentő Frank Lampard ezúttal is segített a Cityn: az angol középpályás találatával indult be a manchesteri gólgyártás. Nem sokkal később Edin Dzeko és Jésus Navas is betalált, így az 54. percre megnyugodhattak a bajnokcsapat szurkolói.

A végén nagyon megszórta ellenfelét a City, a 7–0-ra nyerő csapatban Lampard és Dzeko is duplázott.

Chelsea–Bolton 2–1


Manchester City–Sheffield Wednesday 7–0

Schürrle veszélyesen futballozott
Schürrle veszélyesen futballozott

Jorge Grant góljának köszönhetően a Nottingham Forest ráijesztett a Tottenhamre. A 62. percben szerzett találat közel hozta a bravúros továbbjutást a Spurs otthonában, de Ryan Mason tíz perccel később hatalmas bombával egyenlített. A Spurs szurkolói ekkor nagyon örültek, majd a neten elkezdett terjedni Soldado megmozdulása: a góllövés ellen mostanában beoltott spanyol a hálóból kifelé jövő labdát közelről a kapufára bombázta – még így sem tudott betalálni.

Aztán Soldado mégis szerzett egy igazi gólt – a 83. percben gyakorlatilag továbblőtte csapatát. Kane a 91. percben állította be a 3–1-es végeredményt.

ANGLIA, LIGAKUPA
3. FORDULÓ
Burton–Brighton 0–3
(R. Ince 18., Lualua 37., Mackail-Smith 66.)
Chelsea–Bolton 2–1 (Zouma 25., Oscar 55., ill. Mills 31.)
Manchester City–Sheffield Wednesday 7–0 (Lampard 47., 93., Dzeko 53., 77., Y. Touré 60. – 11-esből, Navas 54., Pozo 88.)
Tottenham–Nottingham Forest 3–1 (Mason 72., Soldado 83., Kane 91., ill. Grant 62.)
West Brom–Hull City 3–2 (I. Brown 15., McAuley 87., Berahino 89., ill. T. Ince 41., Brady 50.)
Crystal Palace–Newcastle 2–2 (Gayle 25. – 11-esből, Kaikai 90+2., ill. Riviére 36., 49. – a másodikat 11-esből, Dummet 112.) –h. u.

TEGNAPI MÉRKŐZÉSEK
Arsenal–Southampton 1–2 (Sánchez 14., ill. Tadics 20., Clyne 40.)
Cardiff City–AFC Bournemouth 0–3 (Gosling 9., 33., Daniels 22.)
Derby County–Reading 2–0 (Russell 67., Pearce 82. – öngól)
Leyton Orient–Sheffield United 0–1 (Higdon 3.)
MK Dons–Bradford City 2–0 (Afobe 5., 86.)
Shrewsbury–Norwich City 1–0 (Collins 54.)
Sunderland–Stoke City 1–2 (Altidore 16., ill. Muniesa 31., 71.)
Swansea City–Everton 3–0 (N. Dyer 28., Sigurdsson 64., Emnes 87.)
Fulham–Doncaster Rovers 2–1 (B. Ruiz 16., Burn 32., ill. Coppinger 60.)
Liverpool–Middlesbrough 2–2 (Rossiter 10., Suso 112., ill. Reach 62., Bamford 123. – 11-esből) – 11-esekkel 14–13

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Tottenham–Brighton
Stoke City–Southampton
AFC Bournemouth–West Brom
Shrewsbury–Chelsea
Liverpool–Swansea City
MK Dons–Sheffield United
Manchester City–Newcastle United
Fulham–Derby County

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik