Anglia: Szabó Attila két év múlva bármilyen PL-csapatnál dolgozhatna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 14:29
null
A világszínvonalú környezet nagyon inspirálja (Fotó: Origo/Szabó Attila)
Szabó Attila agrárgazdászként végzett, pénzügyi területen helyezkedett el, szivar- és borszakértő lett, jelenleg pedig egy futballtudomány-képzés keretében a Tottenham akadémiáján végzi a gyakorlatát, derült ki az Origónak adott interjúból.

 

„Arra gondoltam, hogy valahogy össze kellene gyúrni azt a két dolgot, ami igazán érdekel: a focit és a számokat. Elkezdtem kutakodni, teljesen beleástam magam az elemzésbe, rengeteg könyvet olvastam a témában. Képzési lehetőségeket kerestem, így találtam rá a Tottenham és a Middlesexi Egyetem közös, futballtudomány-képzésére. Kellett egy nyelvvizsga, azt megcsináltam, felvételiztem, és felvettek. A képzés fele iskolában zajlik, a másik fele gyakorlat, két éven már túlvagyok, a harmadikban pedig az elemzői területre fogok szakosodni” – nyilatkozta Szabó Attila, aki elárulta, annak idején a BVSC-ben focizott és a Mezey György-féle csapat tartalékjáig jutott el.

A Tottenham akadémiáján töltött idő is a gyakorlat része, két társával az akadémiai csapatok edzéseit figyelik, a játékosok adatait töltik fel egy zárt rendszerbe.

„A kilencévesektől egészen az U23-ig a legkülönbözőbb statisztikákkal foglalkozunk. Az utánpótlásképzés vezetőjével kell együtt dolgoznunk, az FA mellett az ő elképzelései szerint tevékenykedünk, nem csinálunk nagyon bonyolult dolgokat. A legfontosabb, hogy nagyon profi, világszínvonalú környezetben lehetek, ami nagyon inspirál. Emellett az egyetemünk csapata mellett elkezdtem a meccsvideókat elemezni. Először csak felvettem a meccseket, majd jöttek az excel-táblázatok, később elvégeztem egy képzést egy szoftveres cégnél, sikerült egy elemzőszoftvert is beszereznem, így már teljesen más lett minden. A videókat egyből szoftverrel tudtam elemezni, ennek is köszönhető, hogy megnyertük az egyetemi bajnokságot, a kupában pedig a döntőig jutottunk.”

A Tottenham első csapatával még nincsen kapcsolata, de látja a feljebb jutás lehetőségét, hiszen egy tavaly végzett diáktársa már az akadémiai csapat meccseit elemzi, és a Tottenham elviszi a nagyobb meccsekre. Úgy számol, hogy két év múlva már meglesz minden edzői és elemzői papírja ahhoz, hogy bármilyen Premier League-csapatnál dolgozhasson.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik