Anglia: Scholes nagyon furcsán távozott, pont az MU miatt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 18:55
Mint arról beszámoltunk, Paul Scholes mindössze 31 nap után lemondott az angol negyedosztályú Oldham Athletic labdarúgócsapatának menedzseri posztjáról. Most az is kiderült, érdekes körülmények közt távozott a klubtól az angol legenda…

Scholes a búcsút azzal indokolta, hogy sajnos nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem dolgozhat úgy, ahogyan a kinevezése előtt tervezte.

Abdallah Lemsagam, az Oldham tulajdonosa azonban egészen máshogy élte meg a „válást”.

Nagyon csalódott vagyok, hogy Paul távozott, és őszintén megmondom, nagyon meglepett, amiket mondott. A klubnál mindent megadtunk neki, amire csak szüksége volt, sosem szólt bele senki a döntéseibe, és többször is leültünk, hogy biztosítsam arról, hiszünk benne, és azt csinálhat a csapatnál, amit csak jónak lát. Egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy problémája lenne itt – idézi a The Guardian az Oldham tulaját.

Scholes SMS-ben mondott le… (Fotó: AFP)
Scholes SMS-ben mondott le… (Fotó: AFP)

„Dubaiban töltöttem az elmúlt néhány hetet, és teljes nyugalomban voltam, hogy a csapat jó kezekben van. Erre a semmiből kapok egy SMS-t Scholestól, amiben felmondott. Azóta nem is volt hajlandó szóba állni velem” – tette hozzá Lemsagam.

Az angolok úgy tudják, könnyen lehet, hogy a Manchester United és Ole Gunnar Solskjaer miatt döntött a búcsú mellett Scholes, ugyanis a „vörös ördögök” norvég mestere állítólag felkínált egy edzői pozíciót a Unitednél a legendás középpályásnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik