Anglia: Scholes 31 nap után távozott a PL-alapító kispadjáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 19:57
Paul Scholes mindössze 31 nap után lemondott az angol negyedosztályú Oldham Athletic labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

Scholes csütörtökön úgy fogalmazott, sajnos nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem dolgozhat úgy, ahogyan a kinevezése előtt tervezte. A BBC honlapjának beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy a marokkói Abdallah Lemsagam klubtulajdonos rendszeresen beleszólt a tréner munkájába.

A 44 éves Scholest február 11-én nevezték ki, azóta az Oldham egyszer győzött, háromszor kikapott és három döntetlent játszott a League Two-ban.

A 66-szoros válogatott korábbi középpályás hangsúlyozta, azt remélte, hogy kitöltheti másfél évre szóló szerződését annál a klubnál, amelynek gyerekkora óta a szurkolója.

A marokkói tulajdonos tavaly januárban vásárolta meg a klubot, és azóta Scholes már a negyedik edzője volt a csapatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik