Anglia: Pellegrini meccs után lelépett, közelebb a WHU-hoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 19:39
null
„No more Hopej" (Fotó: AFP)
Manuel Pellegrini 2016 augusztusának végén került a kínai élvonalban szereplő Hopej China Fortune csapatához vezetőedzőnek és egészen a mai napig a csinhuangtaói klub trénerének mondhatta magát – a gárda azonban ma közölte, már nem a chilei szakember az edző. A bejelentés csak alátámasztja azokat a pletykákat, amelyek szerint Pellegrini a West Ham Unitednél folytatja pályafutását.

 

„A Mr. Pellegrinivel folytatott barátságos hangvételű tárgyalások után úgy döntöttünk, hogy közös megállapodással felbontjuk a szerződését. Manuel Pellegrini május 20-tól nem dolgozik tovább, mint a Hopej China Fortune vezetőedzője. Őszintén köszönjük Pellegrini úrnak a nálunk töltött időszaka alatt elvégzett munkát, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban|” – áll a Hopej hivatalos közleményében, amelyet a Csungcsing Lifan elleni 2–1-es bajnoki győzelem után adott ki a klub.

A 64 éves chilei szakvezető 2016 augusztusában érkezett a klubhoz, miután távozott a Manchester Citytől. A Hopejjel tavaly éppen lemaradt az ázsiai BL-ben való indulásról, a negyedik helyen végzett a bajnokságban.

Pellegrini távozása csak olaj a tűzre Angliában, ahol David Moyes múlt heti távozása óta egyre hangosabbak azok a hangok, miszerint a chilei tréner lesz a West Ham United következő menedzsere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik