Anglia: nyolc meccsre eltiltották a Real korábbi kapusát

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 21:44
null
„Ne már, most komolyan?” – Kiko Casillát nyolc találkozóra tiltották el (Fotó: AFP)
Nyolcmeccses eltiltással sújtotta az angol Labdarúgó-szövetség (FA) Kiko Casillát, a másodosztályban szereplő Leeds United kapusát. 

 

Casilla a Leeds hivatalos közleménye szerint még 2019 szeptemberében, a Charlton elleni bajnoki mérkőzésen rasszista hozzászólással illette az ellenfél támadóját, Jonathan Lekót. A döntést meghozó független bizottság a klub kommünikéje szerint valószínűbbnek látta, hogy a kapus vétkezett, mint azt, hogy nem – vagyis bizonyíték nélkül tiltották el a játékost, akit 60 ezer font megfizetésére is köteleztek.

A Leeds közleményében az áll, hogy bár a klub a rasszizmus minden formáját elítéli, a korábban a Real Madridban és az Espanyolban is futballozó egyszeres spanyol válogatott kapuvédő tagadja, hogy rasszista megnyilvánulást tett volna.

A BBC azt írja, az FA a megszokottnál több időt biztosított a 33 éves labdarúgó számára ahhoz, hogy reagáljon az ellene felhozott vádakra, személyes meghallgatásra is sor került.

Az eltiltás nagy hatással lehet a Leedsre a feljutásért folyó harcban: az észak-angliai klub a Championship második (automatikus feljutást érő) helyén áll, a spanyol játékos eddig 35 bajnokin 15-ször őrizte meg kapuját a góltól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik