Anglia: Nagy Ádám belőtte első gólját, majd megsérült

Vágólapra másolva!
2019.08.17. 17:24
null
Nagy Ádám gólöröme (Fotó: Bristol City Twitter)
Nagy Ádám góljával szerezte meg a vezetést a Bristol City az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) szombati játéknapján a QPR ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen.

Nagy Ádám kezdőként kapott játéklehetőséget a bristoli csapatban, és a 35. percben szép, lapos lövést küldött a londoniak kapujába.

A magyar légiós, ahogyan az egy héttel ezelőtti bemutatkozó mérkőzésén is, lendületesen futballozott, ám ezúttal nem maradhatott végig a pályán: az első játékrész hajrájában megsérült, bokáját ápolni kellett – és a második félidőre Nagy már nem jöhetett ki az öltözőből.

Sérüléséről egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt, de Lee Johnson bristoli vezetőedző szavaiból arra következtethetünk, hogy nem súlyos:

„Valamelyest átmentünk afféle járóbetegosztályba – idézte a trénert a BBC. – (Nagy Ádám) kicsit megzúzta a bokáját, de reméljük, nem dagad be, és nem súlyos a sérülés, mert nem engedhetünk meg magunknak még egy kidőlő játékost. Nem akartam lecserélni, de az orvosi stáb azt mondta, hogy nem tehetek mást.”

Ami a meccset illeti, a második félidőben egy másik új szerzemény, Benik Afobe is gólt szerzett, biztossá téve, hogy a bristoliak visszavágnak a londoni csapatnak a hétközi Ligakupa-vereségért.

NAGY ÁDÁM GÓLJA

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
3. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Bristol City–QPR 2–0
Barnsley–Charlton 2–2
Blackburn–Middlesbrough 1–0
Brentford–Hull 1–1
Luton–West Bromwich 1–2
Millwall–Sheffield Wednesday 1–0
Nottingham–Birmingham 3–0
Stoke–Derby County 2–2
Swansea–Preston 3–2
Wigan–Leeds 0–2
Pénteken játszották
Huddersfield–Fulham 1–2
Vasárnap
Reading–Cardiff City
Az élcsoport: 1. Leeds 7 pont, 2. Charlton 7, 3. West Bromwich 7, …11. Bristol City 7, …13. QPR 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik