A megszűnés szélére sodródott a Bolton Wanderers (Fotó: Getty Images)

 

Bogdán Ádám korábbi csapata, a Bolton Wanderers május óta csődeljárás alatt áll, és a tulajdonosoknak azóta sem sikerült megegyezniük. A klub hétfői közleménye szerint ehhez már nagyon közel voltak a múlt héten, de az üzlet mégsem köttetett meg.

„A csapatommal az elmúlt negyvennyolc órában mindent megtettünk azért, hogy meggyőzzük az érintetteket a megállapodásról, ami a klub jövőjét jelenthetné. Sajnos nem sikerült dűlőre jutni, és jelen állás szerint kis esély mutatkozik erre. A liga kedden tizenhét óráig adott haladékot az üzlet nyélbe ütésére, vagy legalább egy jól átlátható terv felvázolására.

Vasárnap délután építő jellegű megbeszéléseket folytattunk, de még messze vagyunk a megoldástól. Mindkét felet nyomatékosan kértem, hogy törekedjenek a megállapodásra. Alig több mint huszonnégy óránk van, mielőtt az EFL visszavonja a klub tagságát, és szerdán megkezdődik a felszámolás, ami százötven munkahely elvesztéséhez is vezet. Megismétlem, ha az egyik fél nem változtat az álláspontján, a héten kezdetét veszi a Bolton Wanderers megszüntetése” – idézi a Bolton Wanderers közleményében Paul Appleton csődeljárási vezetőt.

A nagy múltú Bolton Wanderers tagja volt az angol labdarúgóliga (EFL) 1888-as alapítóinak, az első osztályban – amit az 1992–1993-as kiírás óta Premier League-nek neveznek – 73 idényt töltött, az FA-kupát négyszer nyerte meg (legutóbb 1958-ban).

A súlyos anyagi gondokkal küzdő klub négy forduló után egy döntetlennel és három vereséggel az utolsó előtti helyen áll a League One-ban, ráadásul levontak tőle 12 pontot.