Anglia: megdobták káposztával, másnap menesztették

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 19:37
Az angol másodosztályú Aston Villa azonnali hatállyal menesztette menedzserét, Steve Bruce-t – jelentette be az együttes a hivatalos honlapján. 

Életének nem éppen a legjobb napjain van túl az 57 éves angol szakember, Steve Bruce. A keddi, Preston North End ellen vívott bajnoki mérkőzés előtt a menedzsert egy káposztával dobták fejbe. Fájdalmait az összecsapás eredménye sem enyhítette, mivel 3–3-as döntetlent értek el úgy, hogy az első félidő után még 2–0-ra vezettek. A végén lett volna esélyük megszerezni a győzelmet, de a 96. percben büntetőt hibáztak.

Ezzel a káposztával dobták meg Steve Bruce-t:

villareport on Twitter

A fan has thrown a cabbage at Steve Bruce tonight. #avfc



Steve Bruce 2016 októberében ült le az Aston Villa padjára. A két év alatt 103 mérkőzésen 46 győzelem, 26 döntetlen és 31 vereség a mérlege a birminghami csapattal. Előző kilenc bajnoki meccséből a Villa csupán egyet nyert meg.

Új, állandó menedzsert még nem nevezett ki az angol gárda. Ideiglenesen Kevin MacDonald, az U23-as csapat trénere veszi át az irányítást. Az Aston Villa a Championship következő fordulójában, szombaton a Millwall ellen lép pályára, idegenben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik