Anglia: a Fulham jutott fel harmadikként a PL-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 20:14
Negyedszerre már összejött, a Fulham története során először harcolta ki rájátszáson keresztül a Premier League-be jutást, mivel a playoff döntőjében Tom Cairney első félidő közepén szerzett góljával 1–0-ra legyőzte az Aston Villát.

A hajrában megfogyatkozott a Fulham, Denis Odoi a 70. percben megkapta második sárga lapját is, Gary O'Neill 2014-es kiállítása óta először villant a piros a feljutásról döntő meccsen.

Ryan Sessegnon gólpasszal járult hozzá a sikerhez, a 18 éves játékos a Fulham mindhárom, rájátszásban szerzett góljában szerepet játszott, egy gól mellett ez volt a második előkészítése.

A PL-ben így tehát a bajnok Wolverhampton és az ezüstérmes Cardiff City mellett a Fulham jutott fel, az élvonalból a Stoke City, a Swansea City és a West Bromwich Albion esett ki.

ANGLIA, RÁJÁTSZÁS A PREMIER LEAGUE-BE JUTÁSÉRT
DÖNTŐ (London, Wembley)
Aston Villa–Fulham 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik