Anglia: 7 órát aludt a stadion wc-jében, cipő nélkül ébredt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.26. 15:34
null
A Barnsley stadionja (Fotó: Independent)
Kellemetlen, de vicces eset történt az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) rendezett Barnsley–Fleetwood Town (0–1) mérkőzésen, amelyen egy hazai drukker „néhány" sör elfogyasztása után a találkozó félidejében elaludt a wc-ben, és hét órán keresztül a stadionban ragadt.

 

A The Independent beszámolója szerint a húszas évei elején járó hazai szurkoló a találkozó a szünetében ment el a mosdóba. Ez nem is lett volna baj, a drukker azonban elaludt, és csak hét órával később – cipőjét és mobiltelefonját is elveszítve – kelt fel, amikor a stadionban már senki sem tartózkodott.

Végül a riasztó beindításával sikerült segítséget hívnia, így hét órával a mérkőzés befejezése után ő is elhagyhatta a stadiont.

A tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a kiérkező tűzoltóknak egy létra segítségével kellet egy konténer tetejéről leszedniük a fiatal szurkolót, aki így próbálta felhívni magára az utcán sétálók figyelmét.

Tettét mindössze annyival magyarázta, hogy az összecsapást megelőzően elfogyasztott „néhány" sört.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik