A Chelsea gálaelőadással lett bajnok

Vágólapra másolva!
2010.05.09. 16:49
null
Chelsea-öröm: negyedszer bajnok a londoni együttes (Fotó: Action Images)
Vasárnap délután az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 38., utolsó fordulójában hazai pályán gálázott a Chelsea és a Manchester United is – előbbi 8–0-ra, utóbbi 4–0-ra nyert –, így a két nagycsapat között megmaradt az egypontos különbség. A Chelsea negyedik bajnoki címét ünnepelhette!

A londoniak egypontos előnnyel várhatják utolsó mérkőzésüket, amelyen hazai pályán fogadják a Wigant. Sir Alex Ferguson együttese szintén pályaválasztóként veszi fel a küzdelmet, méghozzá a Stoke Cityvel szemben.

A Chelsea a Cech – Ivanovics, Terry, Alex, A. Cole – Lampard, Ballack, Malouda – Drogba, Kalou, Anelka összeállításban kezdte a találkozót.

Sir Alex Ferguson együttesében Rio Ferdinand végül is vállalni tudta a játékot és elfoglalta helyét a védelem közepén. Az MU a következő összeállításban vetette bele magát a küzdelembe Van der Sar – G. Nevilla, Rio Ferdinand, Vidics, Evra – Nani, Fletcher, Scholes, Giggs – Rooney, Berbatov.

Anelka szerzett vezetést a Chelsea-nek a Wigan ellen, már a hatodik percben (Fotó: Reuters)
Anelka szerzett vezetést a Chelsea-nek a Wigan ellen, már a hatodik percben (Fotó: Reuters)

Chelsea–Wigan

Anelka a mérkőzés elején gyorsan vezetést szerzett a Chelsea-nek! A 6. percben egy hazai szabadrúgás még lepattant a sorfalról, de a visszatett labdát Malouda mellel Anelka elé tette, aki bevágta a kapuba. (1–0) A londoniak közelebb kerültek a bajnoki címhez.

 CHELSEA-REKORDOK

 A Premier League történetében még sosem volt ekkora különbségű győzelem az utolsó fordulóban – az eddigi rekordot 2008 májusában a Middlesbrough állította fel a Manchester City ellen (8–1). A Chelsea 105 éves történetében még sosem aratott ilyen különbségű sikert a bajnokságban.

A bajnokságot 103 góllal záró londoniak a PL történetében elsőként jutott 100 találat fölé. Legutóbb az angol élvonalban a Tottenham ért el ennél több gólt, 111-et – 1962–1963-ban.

Anelka 12. angol bajnoki gólját szerezte májusban, a tavasz utolsó hónapjában nála többet csak hárman – Les Ferdinand 15, Michael Owen 14, Andy Cole 13 – szereztek.

Küzd a Wigan, nem engedte kapujához közel a Chelsea-t, viszont a vendégek sem jutottak helyzetig negyedóra elteltével. Inkább csak támadgatott, mintsem támadott a Chelsea, nem is jutott el helyzetig a 25. percig.

A 32. percben tizenegyeshez jutott a Chelsea. Caldwell rántotta le a tizenhatoson belül látványosan Lampardot, amiért a hazaiak büntetőt, a vendégek védője piros lapot kapott. A büntetőt a sértett végezte el és lőtt mértanian, laposan a jobb alsóba. (2–0) Még közelebb került a Chelsea a bajnoki címhez, sőt... 

Lampard tizedik büntetőjét értékesítette a szezonban – csak egyszer hibázott –, nála többet csak a 2004–2005-ös idényben Andy Johnson (Crystal Palace) lőtt, utóbbi is csupán eggyel.

DROGBA: EGYÉNI CSÚCS
Didier Drogba 36 gólt szerzett a 2009–2010-es szezonban minden sorozatot számítva, ez pedig egyéni csúcsa az elefántcsontparti klasszisnak (eddig 33 volt a legjobbja). Chelsea-játékos 25 éve nem volt ilyen eredményes.

A félidő hátralévő részében a hazaiak akarata érvényesült. Átvették a játék irányítását, de a befejezésekre nem sok erőt és koncentrációt szántak, így  az eredmény nem változott. Megérdemelten vezetett a szünetben két góllal a hazai együttes, mert a vendégekben csak erő volt, hit nem, hogy a találkozóból ki is tudnának maguknak hozni valamit.

A pihenőt követően az első helyzet a hazaiak előtt adódott: a beemelt labdát Lampard spiccelte kapufára 11 méterről, Anelka feje elől, de miután utóbbi lesen állt, így érvénytelenítették volna a találatot.

Nem kellett sokat várni az érvényes gólra sem. Az 55. percben Kalou lökte ki a labdát a tizenhatosnál a jobb szélre Lampardnak, majd ugyanő érkezett a beadásra is. Kifejezetten szép akció volt. (3–0)

Egy perc telt el, amikor újabb gólnak örülhetett a hazai publikum. Az 56. percben egy átívelést Anelka lőtt meg kapásból a balösszekötő helyén, a kaputól 13 méterrel, a jól eltalált, pattogós lövés a kapu bal oldalában kötött ki. (4–0)

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA
29 gólos Didier Drogba Chelsea
26 gólos Wayne Rooney Man. Utd.
24 gólos Darren Bent Sunderland
23 gólos Carlos Tévez Man. City
22 gólos Frank Lampard Chelsea
18 gólos Jermain Defoe Tottenham
  Fernando Torres Liverpool
15 gólos Cesc Fabregas Arsenal
14 gólos Emmanuel Adebayor Man. City
13 gólos Louis Saha Everton
  Gabriel Agbonlahor Aston Villa

A 63. percben már az ötödiknál jártak a hazaiak, mármint a mérkőzésen, mert a bajnokságban elérték a századikat! Már Drogba nyolcméteres ollózása is gólt érdemelt volna, de azt még óriási bravúrral védte Pollitt. A kipattanót az alapvonalról Lampard emelte vissza a hosszúra, ahol Drogba emelkedett, és fejelt éles szögből a vendégek hálójába. (5–0)

A 68. percben az Ashley Cole buktatásáért megítélt büntetőt Drogba a kapufa segítségével értékesítette. (6–0) 

Drogba már az első találatával (27. gól) egyedül állt a góllövőlista élére, második góljával (28. gól) pedig bebiztosította a helyét a 26 gólos Rooneyval szemben.

A végére is maradt Drogba-gól: a 80. percben egy jobb oldali beadást vetődve gyötört a vendégkapuba. (7–0)

És még mindig nem volt vége! A 90. percben John Cole küzdött meg a beadásért – pedig már földre is került – majd átívelt, a hosszún pedig Ashley Cole vágta kapásból a hálóba a labdát. (8–0)

Ez volt a vége, kezdésre még volt idő, másra már nem nagyon! Negyedik bajnoki címét szerezte a Chelsea!

A nagy kedvvel játszó Rooney csatázik a Stoke védőivel (Fotó: Action Images)
A nagy kedvvel játszó Rooney csatázik a Stoke védőivel (Fotó: Action Images)

Manchester United–Stoke City

Amikor a Chelsea vezetést szerzett, Manchesterben Rooney indítását követően Berbatov kapura lövését szögletre blokkolták. Gyakorlatilag egyidőben láthattuk a két helyzetet. Az egyikből gólt lett, a másikból sarokrúgás, de talán azt is mondhatjuk: Anelka és Berbatov szezonja között minimum ennyi volt a különbség.

 TÜNTETÉS ÉS FÜSTBOMBA
A GLAZEREK ELLEN
A mérkőzés előtt a Manchester United szurkolói füstbombával tüntettek a klub amerikai tulajdonosa, a Glazer-család ellen. A szurkolók aranyszínű füstbombával fejezték ki tiltakozásukat. A drukkerek kisebb csoportja az igazgatói bejáratnál tüntetett: Glazer-ellenes jelszavakat skandált. Az amerikai tulajdonosok elleni tüntetéssorozat január óta állandósult Manchesterben az általuk felhalmozott hatalmas adósságállomány miatt.

Nem sokkal később ugyancsak a bolgár előtt adódott lehetőség, de a bal oldali beadásnál hiába helyezkedett jól a hosszún, közelről a kapu fölé fejelt. Ez talán még nagyobb gólhelyzet volt, mint az indítás utáni lehetőség. A Stoke is megfordult a manchesteri kapu előtt, de a szabadrúgás utáni csúsztatott fejes elszállt a Van der Sar előtt.

A 15. percben a nagy lendülettel érkező Evra egy kiváló kiugratással cselezte be magát a tizenegyespontig, de lövését sikerült blokkolniük a vendégeknek. A 23. percben ismét Berbatovot, ismét egy fejest és ismét egy kapu fölé szálló labdát láthattunk. Miután nem ment a földön, a levegőből próbálkozott a Manchester, de a beívelések után sem jöttössze az United vezetése.

Vezet a Manchester United is! A 31. percben egy bal oldali szöglet után a labda Fletcher elé került, aki közelről nem hibázott. (1–0)

Fletcher negyedik gólját szerezte a szezonban, ami egyéni csúcsának számít.

NEMZETKÖZI KUPA ÉS KIESÉS
A bajnokság három dobogósa – Chelsea, Manchester United, Arsenal – a Bajnokok Ligája csoportkörében kezdi meg szereplését a 2010-2011-es kupaidényben, a Tottenham Hotspur a BL-kvalifikáció utolsó fordulójában biztosíthatja a helyét a legjobbak között.
Az Európa-ligában a Manchester City és az Aston Villa gárdájának egy fordulót kell letudni a csoportkörért, a Liverpoolnak viszont kettőt is, tekintve, hogy a selejtező harmadik fordulójában kapcsolódik be a sorozatba.
A három kieső csapat pedig a Burnley, a Hull City és a Portsmouth lett, bár ez már a záró forduló előtt biztossá vált.

Követte riválisa példáját az MU is: kétgólos előnyre tett szert. A 38. percben Berbatov tört előre a bal oldalon, laposan középre játszott, ahol az ámuló vendégvédőt megelőző Giggs egyből a bal alsóba bombázott. (2–0)

Giggs ötödik gólját szerezte a szezonban, legutóbb a 2004–2005-ben szerzett ennyit, a köztes időszakban kénytelen volt kevesebbel is beérni.

A félidő hajrájára maradt egy nagy Rooney-helyzet: a lendületesen játszó támadó egy lövőcsellel lerázta Huth-ot, de mire lőtt volna, a német védő összekapta magát és testét a lövésbe dobva blokkolt. Helyzet adódodott a vendégek előtt is: Fuller közeli fejesét azonban bravúrral hárította Van der Sar. Ennyi fért az első játékrészbe, nem több, de ez is elég volt, hogy erőfölényét a Mancester United a pályán is bizonyította, győzelmi terveit pedig két góllal nyomatékosítta. 

A szünet után rögtön meglepte ellenfelét a Stoke, helyzetig is eljutott, igaz  Delap kapu elé erőből belőtt labdája az oldalvonalon túl végezte... A vendégek a folytatásban sem estek össze, kiegyenlítették a mezőnyjátékot, de végül újabb gólt kaptak. Az 54. percben Fletcher adott jó passzt a keresztbe mozgó Rooneynek, aki befelé cselezett, majd a kapu elé lőtt, a Nani elől menteni szándékozó Higginbotham lábáról saját kapujába pattant a labda. Öngól!  (3–0)

Párhuzam a két mérkőzés között: amíg a 61. percben a lecserélt Scholes és Berbatov kapott tapsot a publikumtól Manchesterben, addig a Chelsea-szurkolók már ugráltak, tapsoltak és a bajnoki trófea felfújható másolatát dobálták a levegőbe.

Széthúzta a mezőnyt a Manchester, a középpályákat mindkét együttes hamar átjátszotta, de amíg a vendégek nem jutottak helyzetközelbe, addig a hazai kontrák közvetlen gólveszélyt is magukban hordoztak. Más kérdés: amíg a Stamford Bridge-en potyogtak a gólok, az MU nem tudta előnyét növelni. A 74. percben Van der Sar mutatott be újabb bravúrt, Delap bal felsőbe tartó, csúsztatott fejesét tolta ujjheggyel oldalra. Két perccel megint ők ketten csatáztak, de a holland kapus ismét parádés vetődéssel hárította az ír jobb felsőbe tartó bombáját.

A hajrában azért az MU is beköszönt: a 85. percben Giggs bal oldali szöglete suhant el keresztben az ötösön, a hosszún érkezett Pak, aki látványos csukafejessel vette be a vendégek kapuját. (4–0)

Ez is maradt a végeredmény: gálázott, de hiába a Manchester United, Sir Alex Ferguson régen nézett végig ilyen nyugodtan mérkőzést.

Fülöp Márton kezdett a Manchester Cityben, a találkozón a West Ham United szerzett vezetést, de a vendégek a 21. percben Shaun Wright-Phillips révén egyenlítettek, és egy ponttal gazdagodtak.

A BL-kvótás, és negyedik helyen végző Tottenham úgy kapott ki 4–2-re a Burnley vendégeként, hogy a 32. percben még utóbbiaknál volt a kétgólos előny. A Burnley a szezonban harmadik csapatként tudott fordítani, és meccset nyerni 0–2-ről.

Az Arsenal a Fulham elleni 4–0-s hazai sikerével biztosította bronzérmét, az Európa-ligában döntőre készülő vendégeknél Gera Zoltán nem játszott, miként a másik kulcsember, Bobby Zamora sem.

PREMIER LEAGUE 
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Arsenal–Fulham 4–0 (Arsavin 21., Van Persie 26., Baird – öngól 38., Vela 84.)
Aston Villa–Blackburn 0–1 (Dunne – öngól 84.)
Bolton–Birmingham 2–1 (Davies 33., Klasnic 60., ill. McFadden 77.)
Burnley–Tottenham 4–2 (Elliott 42., Cork 54., Paterson 71., Thompson 88., ill. Bale 3., Modric 32.)
Chelsea–Wigan 8–0 (Anelka 6., 56., Lampard 32. – 11-esből, Kalou 55., Drogba 63., 68., 80. – a másodikat 11-esből, A. Cole 90.)
Everton–Portsmouth 1–0 (Biljaletgyinov 90.)
Hull–Liverpool 0–0
Manchester United–Stoke 4–0 (Fletcher 31., Giggs 38., Higginbotham – öngól 54., Pak 85.)
West Ham–Manchester City 1–1 (Boa Morte 17., ill. S. W. Phillips 21.)
Wolverhampton–Sunderland 2–1 (Doyle 10. – 11-esből, Guédioura 78., ill. Jones 8.)
 A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
  1. Chelsea 38 27 5 6 103–32 +71  86
  2. Manchester United 38 27 4 7 86–28 +58  85
  3. Arsenal 38 23 6 9 83–41 +42  75
  4. Tottenham 38 21 7 10 67–41 +26  70
  5. Manchester City 38 18 13 7 73–45 +28  67
  6. Aston Villa 38 17 13 8 52–39 +13  64
  7. Liverpool 38 18 9 11 61–35 +26  63
  8. Everton 38 16 13 9 60–49 +11  61
  9. Birmingham 38 13 11 14 38–47 –9  50
10. Blackburn 38 13 11 14 41–55 –14  50
11. Stoke City 38 11 14 13 34–48 –14  47
12. Fulham 38 12 10 16 39–46 –7  46
13. Sunderland 38 11 11 16 48–56 –8  44
14. Bolton 38 10 9 19 42–67 –25  39
15. Wolverhampton 38 9 11 18 32–56 –24  38
16. Wigan 38 9 9 20 37–79 –42  36
17. West Ham 38 8 11 19 47–66 –19  35
18. Burnley 38 8 6 24 42–82 –40  30
19. Hull City 38 6 12 20 34–75 –41  30
20. Portsmouth 38 7 7 24 34–66 –32  19
* A Portsmouth csapatától 9 pont levonva
EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2009~2010
Ország Bajnokcsapat Kupagyőztes
Albánia Dinamo Tirana   
Andorra UE Santa Colomá  
Anglia Chelsea  
Ausztria    
Azerbajdzsán Tavaszi-őszi   
Belgium  Anderlecht   
Bosznia-Hercegovina     
Bulgária  Litex Lovecs  Beroe Sztara Zagora
Ciprus Omonia Nicosia   
Csehország     
Dánia FC Köbenhavn  
Észak-Írország  Linfield Linfield
Észtország Tavaszi-őszi   
Fehéroroszország Tavaszi-őszi   
Feröer Tavaszi-őszi   
Finnország Tavaszi-őszi  Tavaszi-őszi
Franciaország Ol. Marseille PSG
Görögország Panathinaikosz  Panathinaikosz 
Grúzia Olimpi Rusztavi   
Hollandia  Twente  Ajax
Horvátország  Dinamo Zagreb  Hajduk Split
Írország  Tavaszi-őszi  Tavaszi-őszi 
Izland  Tavaszi-őszi  Tavaszi-őszi 
Izrael Maccabi Haifa  
Kazahsztán Tavaszi-őszi  Tavaszi-őszi 
Lengyelország    
Lettország Tavaszi-őszi   
Liechtenstein     
Litvánia Tavaszi-őszi   
Luxemburg     
Macedónia Renova   
Magyarország     
Málta  Birkirkara   
Moldova  Sheriff Tiraspol   
Montenegró    
Németország  Bayern München  
Norvégia  Tavaszi-őszi  Tavaszi-őszi
Olaszország    Internazionale
Oroszország Tavaszi-őszi   
Örményország Tavaszi-őszi   
Portugália Benfica  
Románia    
San Marino    Tre Fiori
Skócia  Rangers   
Spanyolország    
Svájc   Basel
Svédország Tavaszi-őszi  Tavaszi-őszi
Szerbia   Crvena zvezda
Szlovákia MSK Zilina  
Szlovénia  Koper  Maribor
Törökország    Trabzonspor
Ukrajna Sahtar Doneck  
Wales  TNS Bangor City
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik