A Chelsea ezúttal nem gálázott, „csak" nyert

Vágólapra másolva!
2010.10.23. 18:07
null
Malouda ezúttal is betalált (Fotó: Action Images)
Odahaza aratott kétgólos (2–0) győzelmet a Chelsea a Wolverhampton ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. A listavezető Florent Malouda találatával szerezte meg a vezetést az első félidőben, majd a 81. percben Salomon Kalou döntötte el végleg a három pont sorsát.

A Chelsea a Stamford Bridge-en a kieső zónában szerénykedő Wolverhamptont fogadta. Előzetesen természetesen mindenki könnyed hazai sikerre számított. A győzelem végül meg is lett, könnyednek azonban egyáltalán nem nevezhető mérkőzésen...

GERA GYAKORLATILAG GÓLT LŐTT
 

Gera Zoltán végig a pályán volt a Fulhamben egykori csapata, a West Bromwich otthonában. A londoniak pont a magyar játékos remek lövésének köszönhetően szerezték meg a vezetést: a 9. percben Gera lőtt 20 méterről kapura, a labda pedig a lécről Scott Carson kapus hátára, onnan pedig a gólvonal mögé pattant.

A magyar válogatott futballista megmozdulása azonban egyetlen pontot sem ért, Youssuf Mulumbu és Marc-Antoine fortuné találatával ugyanis fordított a birminghami együttes.

Az első húsz percben teljesen egyenrangú ellenfele volt a vendégcsapat a listavezetőnek. Az első félidő első felében a kapuk nem forogtak veszélyben, s bár a Chelsea többet birtokolta a labdát, igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani.

Aztán szép lassan átvette a mérkőzés irányítását a londoni csapat, a Wolverhampton azonban rendre remek kontrákkal hozta ki saját térfeléről a labdát. A vendégek kulturált futballt mutattak be, nem látszott, hogy a valóságban komoly szakadék van a két csapat között – a bajnoki tabellán.

A 23. percben aztán gyönyörű akció végén megszerezte a vezetést a Chelsea: Jurij Zsirkov kapott remek ütempasszt Anelkától, majd a visszagurított labdát Florent Malouda helyezte a vendégek kapujába (1–0).

A 26. percben újabb lehetőség adódott a Chelsea előtt, Anelka azonban ezúttal csak az oldalhálót találta el. A folytatásban ismét remekül kezdett el futballozni a Wolverhampton, ám egyenlíteni nem tudott.

Az ismét kiegyenlített szakasz után a második félidő közepén Drogba eldönthette volna végérvényesen a három pont sorsát, de hiába vezette egyedül a labdát a tizenhatos vonaláig kijövő Marcus Hahnemannra, nem tudta elhúzni azt a remekül helyezkedő amerikai kapus mellett.

A 70. percben Kevin Doyle egy szöglet után az ötös sarkáról fejelhetett, a labda azonban pont Petr Cech kezében kötött ki. A Wolves a mérkőzés hajrában megpróbált egy utolsó nagy rohamot indítani az egyenlítés érdekében, egy újabb remek Chelsea-akció végül mégis a vesztét okozta.

A gólszerző helyére beálló Salomon Kalou tette le a labdát Drogbának, aki Michael Essienhez játszott. Végül a kiugratás után ismét Kalou előtt volt a labda, aki az „afrikai" akció végén laposan helyezett a kapuba (2–0).

CHELSEA–WOLVERHAMPTON 2–0

 

PREMIER LEAGUE 
9. FORDULÓ
Birmingham–Blackpool 2–0 (Ridgewell 36., Zsigics 57.)
Chelsea–Wolverhampton 2–0 (Malouda 23., Kalou 81.)
Sunderland–Aston Villa 1–0 (Dunne – öngól 25.)
West Bromwich–Fulham 2–1 (Mulumbu 17., M. Fortuné 40., ill. Carson – öngól 9.)
Wigan–Bolton 1–1 (Rodallega 59., ill. Elmander 66.)
West Ham–Newcastle 1–2 (C. Cole 12., ill. Nolan 23., Carroll 69.)
Tottenham–Everton 1–1 (Van der Vaart 20., ill. Baines 17.)

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2010/09,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik