Utolsó másodperces triplával nyert Portlandben a ligaelső Sixers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 09:56
Címkék
Váratlan hős szállította a Philly győzelmét, Giannis Antetokounmpo dominált a Raptors ellen, nagy győzelmet aratott a Detroit, 130 pont fölé jutott a Wolves, ismét jó volt a Suns. Mutatjuk, hogy mi történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

Oklahoma City Thunder–New Orleans Pelicans 115–104Oklahoma City Thunder–New Orleans Pelicans 115–104

Brandon Ingram megsérült. A Lakerstől megszerzett kiscsatár 26.8 pontot átlagolt eddig a szezonban a Pelicansnél, most viszont fejsérülést szenvedett, a második negyedben elhagyta a pályát és már nem is tért vissza - sőt, a padon sem láttuk többet, bement az öltözőbe, így legjobbját veszítette el a vendégcsapat. Ezt nagyon meg is érezte a támadójátékuk, amely jóval vérszegényebb volt a korábbiaknál és bár JJ Redick (17 pont, 4/9 tripla), vagy Jrue Holiday (16 pont, 6 gólpassz) nagyon igyekezett, de nem tudták eltünteni az első negyedben összeszedett hátrányukat - sok labdát adtak el és bár a végén még visszajöttek 104-101-re, de összességében végig a Thunder irányított, ők pedig nem tudták ebből kizökkenteni ellenfelüket. Alvin Gentry szerint a problémáik ugyanazok, mint eddig: óvatlanok a labdával, lassan, figyelmetlenül védekeznek, támadásban pedig a fontos szituációkban rendre hibázgatnak - 1-5-tel állnak, most mennek tovább Brooklynba.

Alacsony volt a Thunder. Steven Adams sérülése miatt Billy Donovan small-ball felállásokat próbálgatott most és bár korábban alkalmazott már háromhátvédes szerkezetet, ezúttal huzamosabb ideig játszott úgy, hogy a hármas-négyes Danilo Gallinari messze kilógott felfelé a magasságot tekintve. Összességében jól is működött a terv, Nerlens Noel egyedüli igazi centerként 6 blokkot osztott ki, a padról beszálló újonc, Darius Bazley 17 ponttal és 3/6 triplával jelentkezett, Gallinari 4/6 hármast süllyesztett el, Chris Paul és Shai Gilgeous-Alexander pedig most működött együtt először igazán jól - a fiatal 23 pontot szerzett 8 lepattanóval és 4 gólpasszal, CP3 pedig 15 egysége mellett 9 gólpasszt osztott szét. A jó spacing megalapozta a sikerüket ebben a szerkezetben, 40.5 százalékkal vertek be 15 hármast és amikor a Pelicans zárkózott, valaki mindig hozzá tudott szólni, az említett 104-101 után például Paul, Gallinari és Dennis Schröder is azonnal beköszönt kintről. Eddigi talán legjobb támadójátékukkal húzták be idei második győzelmüket, most két nap pihenő következik számukra, majd fogadják az Orlandót.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 23/9, Bazley 17/9, Schröder 17
A Pelicans legjobb dobói: Redick 17/12, Holiday 16/6, Okafor 15

Detroit Pistons–Brooklyn Nets 113–109

Nagy detroiti győzelem. A Pistonsnál Blake Griffin és Reggie Jackson után Derrick Rose és Tim Frazier sem lépett pályára a back-to-back második felén, meglehetősen foghíjas kerettel álltak ki, de Andre Drummond ismét bizonyította, hogy az ő energiája félelmetes: az előző esti 20/20-as teljesítménye után most megint tarthatatlan volt, 25 ponttal, 20 lepattanóval, 6 gólpasszal, 3 labdaszerzéssel és 5 blokkal, döbbenetes teljesítménnyel vezette győzelemre csapatát. Segítségként ezúttal a 24 pontos Luke Kennard mellett a kezdő egyesként villogó Bruce Brown jelentkezett, aki dobott 22 pontot, kiosztott 7 gólpasszt (mindkettő karriercsúcs), emellett pedig védekezésben óriási munkát végzett Kyrie Irvingen, úgyhogy kulcsszerepet töltött be a detroiti sikerben - elöl nélkülözhetetlen pluszt tett hozzá, a védekezését pedig Dwane Casey is külön kiemelte. A hullámzó meccs második félidejére nagyon össze is állt a hazai csapat, amely a nagyszünet után egyáltalán nem adta el a labdát, a harmadik negyedet 14 ponttal nyerte, a clutch végjátékban pedig Kennard döntött - az utolsó fél percben, 106-105-nél dobott egy kettest, innentől pedig már "csak" a büntetőpárbaj volt vissza, amit nem rontott el a Pistons. Nagyon értékes győzelmet aratott a gárda, amely ezzel 3-4-re áll, következőleg pedig a Washingtont fogadja.

Megint nem volt jó a Brooklyn. A Nets előző este remek játékkal győzött és úgy tűnt, hogy elindult a helyes irányba, de ezen a találkozón ismét visszaesés következett be a csapatnál. Egyrészt védekezésben nem tudtak mit kezdeni Drummond pusztító erejével, azzal, hogy a center még kreált is, amikor megkapta a labdát és azzal sem, hogy a Kennard-Brown páros milyen energiával, határozottsággal hajtotta végre a játékokat - eközben pedig a túloldalon Kyrie Irving az első három negyed során összesen hat pontot kapart össze és nagyon hullámzó volt a csapat játéka. Irving a végére összeszedte magát, az utolsó negyedben dobott 14 pontot és végül 20 egységgel, 11 lepattanóval, valamint 10 gólpasszal lehozta pályafutása harmadik tripla-dupláját, de a 8/21-es mezőnymutató és a korábbi gyengélkedés végül nem fért bele - Caris LeVert sem játszott jól, csapatszinten héttel több labdát adtak el és bár a Prince-Harris páros bevert 9/14 triplát, a többiek kintről is veszélytelennek bizonyultak. Továbbra sem akar összeállni ez a Brooklyn, amely így 2-4-ről folytathatja a New Orleans ellen és megoldást kell találnia a gondjaira - a baj igazából az, hogy Kenny Atkinson saját bevallása szerint maga sem tudja, hogy mi történt a második félidőben...

A Pistons legjobb dobói: Drummond 25, Kennard 24/9, Brown 22
A Nets legjobb dobói: Prince 20/15, Irving 20, Harris 18/12

Orlando Magic–Denver Nuggets 87–91

A denveri védekezés most rendben volt. Az előző két vereség után Mike Malone csapata energiáját és védekezését kritizálta, a játékosai pedig most reagáltak és a tréner el is mondta, hogy ezekkel a tényezőkkel nem volt gond - a korábban nagyon passzív Nikola Jokics 16 pontot szerzett a második félidőben, a hajrában is volt clutch kosara, Jamal Murray is előlépett, csapatszinten pedig végig kőkeményen szívták a Magic vérét. Persze ezt jelenleg éppen az Orlando ellen a legkönnyebb megcsinálni és a 37 százalékos mezőnymutatóra a vendégek sem lehetnek büszkék, de a gyenge kezdés után a harmadik negyedben átvették az irányítást és tíz pont körüli előnyt építettek fel, ami ezen az estén jelentősnek számított, majd egy kisebb hullámvölgy után a végjátékban, 81-81 után egy 7-2-es rohammal eldöntötték a küzdelmet. Nem játszottak jól, nem dobtak megfelelően, de az ilyen idegenbeli sikerek értékesek tudnak lenni később, meglátjuk, hogy megmarad-e ez a védekezés a következő meccsen, a Heat ellen is.

Csak kicsit kéne javulni. Továbbra is a ligautolsó támadójáték szab gátat a Magic sikereinek, a csapat képes kontrollálni a tempót és levédekezni jó ellenfeleket, de amíg képtelen érdemi veszélyt jelenteni a gyűrűre, addig csak remélheti, hogy az ilyen meccseken az aktuális rivális többet fog hibázni. Most variáltak a hazaiak, Markelle Fultz lett a kezdő irányító DJ Augustin helyett, de ez sem hozott változást, a 20 százalékos triplázás mellett pedig leginkább a büntetőzés okozta a vesztüket - ők 11, a Nuggets viszont 39 alkalommal állhatott a vonalra, majdnem kétszer annyi faultot ütöttek, mint ellenfelük, ez egy olyan faktor volt, amit egyszerűen nem lehetett mivel ellensúlyozni. Így is visszajöttek a végén és volt esélyük a bravúrra, de "természetesen" kimaradtak a clutch dobásaik, úgyhogy 2-4-re romlott a mérlegük, tovább kell dolgozniuk azon, hogy ez a támadásbeli gát átszakadjon.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 24/3, Gordon 21/3, Fournier 11/3
A Nuggets legjobb dobói: Murray 22/6, Jokics 20/9, Harris 13/3

Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 115–105

Jannisz motivált volt. A hazaiak MVP-je, Jannisz Antetokounmpo bevallotta, hogy extra motivációval lépett pályára az ellen a csapat ellen, amely tavaly elütötte őket a nagydöntőtől még akkor is, ha Kawhi Leonard nélkül ez nyilván már nem ugyanaz a Raptors. A görög klasszist azonban ez nem érdekelte, így is nagyon pörgött és idei legjobb teljesítményével rukkolt elő: 36 pontját 14/20-as mezőnymutatóval szedte össze, lekapott 15 lepattanót, kiosztott 8 gólpasszt, védekezésben pedig négy blokkal jelentkezett - abszolút dominált, bárki is jött vele szembe, ez a teljesítménye már teljes mértékben a tavalyi önmagát idézte. A Bucks kérdés nélkül jobb is volt ellenfelénél, az első negyedet rögtön 36-17-re (!) nyerte és vezetett már 26 ponttal is, de ahogy az idén már többször előfordult, jött a leolvadás és a negyedik negyedben négy pontra csökkent az előny - ezúttal azonban megoldották a feladatot és bedobták a szükséges kosarakat. Ezen változtatniuk kell, mert a Boston ellen 19, a Miami ellen 21 pontos előnyből kaptak ki, a Rockets ellen is volt egy nagy hullámvölgyük és most is kapaszkodniuk kellett a kiütés helyett, de az tény, hogy összességében remek játékkal arattak egyértelmű győzelmet egy rivális ellen, jó formában mehetnek a szezont remekül kezdő Minnesotához.

Nem adta fel a Toronto. Kyle Lowry állt a vendégek élére, a pocsék kezdés után egymaga 17 pontot szórt a harmadik negyedben és visszahozta csapatát a meccsbe, a magához képest szenvedő (16 pont, 5 lepattanó, 7/19 mezőnyből) Pascal Siakam is itt szólt hozzá és ahelyett, hogy feladták volna, harcra kényszerítették a Milwaukee-t - ezúttal azonban ez volt a legtöbb, amit kihozhattak a meccsből. A teljes képet nézve nem voltak egy súlycsoportban ellenfelükkel, az első negyedben botrányosan dobtak, folyamatosan lerohanta őket a Bucks és védekezésben sem tudtak komoly ellenállást kifejteni, végül a "kozmetikázás" ellenére 50-30-ra kaptak ki a festékben és egy pillanatig sem vezettek - hiába Lowry 36 pontja, most jobb volt az ellenfél annak ellenére, hogy a Bucks játszott back-to-backet.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 36/3, Bledsoe 14/3, Middleton 11, B. Lopez 11/9
A Raptors legjobb dobói: Lowry 36/15, Siakam 16/6, VanVleet 12/6

Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 105–114

A harmadik negyedben döntötte el a Suns. Nagyszerűen kezdett, aztán "lelassult" a Phoenix, de a fordulás után ismét felpörgött a vendégcsapat és ezekben a percekben el is döntötte a mérkőzést - összeállt a védekezés, támadásban megtalálták a ritmust és összességében 15 ponttal nyerték a harmadik játékrészt. Elöl egyébként megint megvolt az egyensúly, Devin Booker (21 pont, 8/13 mezőnyből, 3/3 tripla) nagyon hatékonyan dolgozott, Aron Baynes 20 ponttal, 4 gólpasszal és 4/7 hármassal jelentkezett kezdő centerként, Ricky Rubio pedig ugyan gyengén dobott, de remekül menedzselte a csapatot és mindenből kivette a részét - rajtuk kívül még Oubre, Kaminsky és Bridges is elérte a tízpontos határt, 50százalékkal dobtak mezőnyből és 41százalék-kal tripláztak, minden a helyén volt. Ha nem is kiütéssel, de egyértelműen hozták a kötelezőt, az eddigi teljesítményükre abszolút "rímelt" ez az este is, úgyhogy 4-2-vel kezdhetik meg hatmeccses hazai sorozatukat.

Ismét a második félidő. Egyelőre két negyedre van bekalibrálva a fiatal Memphis, az eddigi öt meccsből négyszer vezetett a nagyszünetben a társaság, mégis csak egyet nyert meg - így volt ez most is, a szünetben két ponttal előrébb jártak, aztán a harmadik negyedben összeomlottak. Csak abban az egy játékrészben tizenegy (!) labdát adtak el és ebben az időszakban vált ki sérülés miatt Jaren Jackson Jr. és Grayson Allen is - az energiájuk valahogy nincs rendben a második félidők kezdetén, rendszeresen csúsznak bele ilyenkor mély gödrökbe, ahonnan már nincs több esélyük kimászni. Az újonc Ja Morant azért dicsérhető (24 pont, 9/16 mezőnyből, 7 gólpassz, 29 perc), de ismét vereség lett a vége, következőleg a Houston ellen próbálhatják meg kijavítani a hibáikat.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 24/6, Brooks 16/6, Clarke 16/3
A Suns legjobb dobói: Booker 21/9, Baynes 20/12, Oubre Jr. 15/3

Washington Wizards–Minnesota Timberwolves 109–131

Towns nélkül is parádézott a Minnesota. Legjobb játékosa és vezére nélkül lépett pályára ezen a meccsen a Wolves, de Karl-Anthony Towns hiánya végül fel sem tűnt, rendkívül hatékony csapatjátékkal magabiztos győzelmet aratott a társaság. Egyrészt a Towns helyén kezdő Dieng is kitett magáért (18 pont, 7/9 mezőnyből, 8 lepattanó, 2 labdaszerzés, 3 blokk), másrészt mindenki feljebb kapcsolt, Jeff Teague dupla-duplázott (15 pont, 13 gólpassz), Andrew Wiggins is jó volt (21 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz, 26 perc), Rob Covington 20 perc alatt szórt be 20 pontot, a padról pedig a Layman-Culver páros tett hozzá 34 egységet és 6/12 triplát - csapatszinten 54 százalékkal dobtak, volt 33 gólpasszuk és 17 hármasuk, a győzelmük pedig egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az első negyedben beszórt 42 pont jó alapot jelentett a későbbiekhez, a nagyszünetben 14 egységgel jártak előrébb, majd a harmadik negyedben átgázoltak ellenfelükön és 30 pont fölé növelték az előnyüket - ennek köszönhetően lehetett pihentetni is, 25 perc körül játszottak a kezdők. A magabiztos győzelem után 4-1-re áll az együttes úgy, hogy öt meccséből négyet idegenben vívott meg, kíváncsian várjuk, hogy mire megy otthon a Bucks ellen.

Scott Brooks magára vállalta. A Wizards vezetőedzője szerint "homályban voltak" ezen az estén, erre pedig nincs kifogás, ez az ő hibája és kész - szimpatikus hozzáállás, de az tény, hogy a korábbi remek teljesítményeik, élcsapatok elleni szoros vereségeik után ehhez a meccshez most egy pillanatig sem volt közük. Hiába dobott 30 pontot Bradley Beal, ez rajta kívül nem nagyon érdekelt senkit, az eddig ponterősen játszó (18-at átlagoló) Rui Hachimura csak szenvedett (4 pont, 2/11 mezőnyből), a csapatvédekezésük pedig szinte nem is létezett - az ilyen meccsekre szokták mondani, hogy "felejtsük el", ideje készülni a Detroit elleni ütközetre.

A Wizards legjobb dobói: Beal 30/9, Thomas 16/6, Schofield 15/9
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 21/12, Covington 20/9, Culver 20/12

Golden State Warriors–Charlotte Hornets 87–93

Jegyezzük meg ezt a keretet. Ky Bowman, Jordan Poole, Glenn Robinson III, Eric Paschall és Willie Cauley-Stein a kezdőben, Alec Burks, Damion Lee, Omari Spellman és Marquese Chriss a cserepadról - ez volt a GSW rotációja a mai meccsen, amelyből kitűnik, hogy a tavalyi 15 fős keretből senki (!) sem játszott most. Az alap sérültek mellett Draymond Green és D'Angelo Russell is kiülte a mérkőzést a maga kisebb problémáival, ezt a névsort átnézve pedig jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért a Summer League-keretet vetette be Steve Kerr - nos, ez az, amiből főznie kell, kész csoda, hogy sokáig vezetni is tudtak és nem voltak messze a győzelemtől. A hajrában is náluk volt még az előny és bár néhány fájdalmas hiba miatt nem tudtak nyerni, Kerr így is nagyon elégedett volt játékosaival, úgy fogalmazott, hogy fantasztikusan játszottak és őrült nagyot harcoltak, így nagyon büszke rájuk - talán ha a végén kicsit jobban hajtják végre a játékokat, vagy ő egy-két döntést máshogy hoz meg, akkor nyerhettek volna. Egyénileg a 25 pontos Paschall emelhető ki leginkább, de ez most kollektív csapatmunka volt - mondjuk amikor a 87 dobott ponttal elszenvedett szoros hazai vereségnek kell örülni, akkor érezhetjük, hogy mi a helyzet...

Végül behúzta a Charlotte. Nem voltak meggyőzőek a vendégek, gyengén dobtak, hiányzott belőlük az átütőerő és a GSW játékosai jóval harcosabbnak tűntek, ez pedig nem nagyon férhet bele egy olyan csapatnál, amelyik a fiatalokat igyekszik fejleszteni és éppen egy kötelező győzelmet próbál behúzni. Persze benne lehetett ebben az, hogy a nyugati túrájuk utolsó meccse volt ez, mindenesetre csak Terry Rozier (20 pont, 7 gólpassz) és Dwayne Bacon (25 pont, 6 lepattanó) játszott úgy, ahogy kellett, de a Warriors nem tudta megbüntetni a helyzetet, egy perccel a vége előtt Rozier clutch kosarával a vendégek átvették a vezetést, majd mindkét csapat sorozatos hibái után végül büntetőkkel a Hornets húzta be a győzelmet. A mostani gyengébb produkcióval behúzott siker persze ugyanolyan siker, mint a többi, a 3-3-as mérlegük nem is rossz, most pedig hazatérhetnek, hogy a Pacersszel találkozzanak.

A Warriors legjobb dobói: Paschall 25, Robinson 16/12, Bowman 16/6
A Hornets legjobb dobói: Bacon 25, Rozier 20, Washington 11/3, Williams 11/9

Portland Trail Blazers–Philadelphia 76ers 128–129

Korkmaz lett a hős. Joel Embiid nélkül lépett pályára a még veretlen Sixers és bár több jó teljesítmény is akadt a vendégcsapatban, a védekezés nem volt az igazi, így pedig bajban voltak a Portlanddel szemben - a nagyszünetre 11 pontos hátrányt szedtek össze, a harmadik negyedben pedig már 21 ponttal égtek, messze volt a győzelmük. Volt azonban elég tartásuk ahhoz, hogy ne adják fel, Al Horford (25 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz, 2 blokk), Tobias Harris (23 pont, 10/15 mezőnyből), Ben Simmons (18 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz) és Josh Richardson (17 pont, 6 gólpassz) is jól játszott, a padról Mike Scott és Furkan Korkmaz jutott tíz pont fölé és hozott plusz kinti tűzerőt, a negyedik negyedben pedig átvették az irányítást és egy nagy rohammal visszajöttek a meccsbe - illetve még a harmadik játékrész végén ledolgozták a hátrányukat tíz pontra, majd a záró etapban kiélezett csatára késztették ellenfelüket. Az utolsó szűk három percnek megint hétpontos hátránnyal vágtak neki, de két zsákolással visszajöttek, majd tíz másodperccel az órán Simmons két büntetőjével a vezetést is átvették - aztán Anfernee Simons erre válaszolt egy triplával és úgy tűnt, hogy megnyerte a meccset a Blazers. Volt azonban idő még egy időkérésre és egy figurára, a Portland teljesen üresen hagyta Korkmazt, Simmons odalőtte neki a labdát, a dobógép pedig 0,4 másodperccel az órán beverte a meccsnyerő hármast - ő lett a hős, a Sixers pedig legjobbja nélkül aratott nagy győzelmet egy jó csapat otthonában, így továbbra is őrzi veretlenségét.

Fájdalmas vereség. Hassan Whiteside és Zach Collins nélkül, magas poszton elég vékony rotációval állt ki a Blazers, ráadásul a negyedik negyedben jött még egy sérülés, a 25 pontos, nagyot játszó Rodney Hood vált ki a térde miatt, a hajrát már nélküle vívták meg. Damian Lillard extrájával azonban így is gyakorlatilag végig vezettek, az irányító 33 pontot, 9 gólpasszt és 8/11 triplát (!) jegyzett, ráadásul rajta kívül még öten jutottak náluk tíz pont fölé, 58 százalékkal dobtak mezőnyből és 56 százalékkal tripláztak, a támadójátékukra egyáltalán nem lehetett panasz. A harmadik negyed végétől azért kicsit behorpadtak, a Sixers feljött, a védekezésük nem volt elég jó ahhoz, hogy a tetemes előnyt beosszák, de még így is megvolt az esélyük, amikor két másodperccel a vége előtt Anfernee Simons a gyűrűbe hajított egy újabb hármast - itt úgy tűnt, hogy mégis megnyerték a meccset. A Philly azonban még válaszolt, így hiába játszottak nagyot, az utolsó pillanatban mégis kikaptak, ráadásul Hood sérülése miatt is aggódhatnak - 3-3-ra állnak és érdekes módon hazai pályán egyelőre nyeretlenek.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/24, Hood 25/12, McCollum 16
A 76ers legjobb dobói: Horford 25/3, Harris 23/3, Simmons 18

A tabellát IDE KATTINTVA tekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik