Tizenhatodszor bajnok a Los Angeles Lakers

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.06.18. 07:03
null
Gasoléknak nem volt könnyű dolguk, de megszerezték a bajnoki címet (Fotó: Action Images)
A Los Angeles Lakers 83–79-re legyőzte hazai pályán a Boston Celtics együttesét a nagydöntő hetedik meccsén, így megvédte bajnoki címét, és története során 16. alkalommal végzett az első helyen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A finálé legjobbjának a 23 pontig jutó Kobe Bryantet választották.

Fennállásának 16. bajnoki címét szerezte meg helyi idő szerint csütörtök éjjel a címvédő Los Angeles Lakers az NBA-ben, miután a négy sikerig tartó nagydöntő hetedik, utolsó mérkőzésén nagy csatában legyőzte a Bostont.

Az NBA két legnépszerűbb csapata közötti korábbi 11 finálé – az állás eddig 9–2 volt a Boston javára – négyszer torkollott hetedik meccsbe, és valamennyit a most a 18. bajnoki címére hajtó Celtics nyerte meg.

A csütörtöki derbi valóságos katasztrófaként indult a címvédő Lakers számára: a tavalyi finálé legjobbjává választott Kobe Bryant formán kívül játszott, az együttes rengeteg labdát eladott, így folyamatosan loholhatott a rivális után. A Kevin Garnett vezette vendégek jobban büntetőztek, illetve céloztak messziről, így a nagyszünetben 34–40-et mutatott az eredményjelző.

Térfélcsere után tovább nőtt a különbség, a Boston már 13 pontra is meglépett, a negyedik negyed mégis csak négypontos Celtics-előnyről indult. Az idény utolsó játékrészében a 15-szörös bajnok Los Angeles többször is kiegyenlített, majd hat perccel a vége előtt a veterán Derek Fisher triplájával 64–64 lett az állás.

Ezt követően a második szakasz közepe óta először szerezte meg a vezetést a kaliforniai elitalakulat, s rögtön egy 8–0-s rohamot is produkált. A világbajnok spanyol Pau Gasol – aki a sérült Andrew Bynum távollétében centert is játszott – vette vállaira a Lakerst, a hajrában pedig nagy triplapárbaj alakult ki, amelyből a hazaiak jöttek ki jobban. A hatodik találkozó legeredményesebbje is Bryant lett, ezúttal 23 ponttal.

A Lakers 16., Phil Jackson vezetőedző 11., a finálé legjobbjává választott Bryant pedig ötödik alkalommal emelhette a magasba a Larry O'Brienről elnevezett trófeát.

„Ez a legédesebb siker, mivel a Boston ellen arattuk. Mindemellett ez volt messze a legnehezebb is. Hihetetlenül akartam ezt a győzelmet, és ilyen esetekben gyakran kicsúszik a siker az ember kezéből. De a társaim lendületet adtak nekem" – mondta Bryant az összecsapás után.

Phil Jackson edző jövője egyébként egyelőre bizonytalan a Lakersnél; a 64 éves szakember korábban úgy nyilatkozott, hogy egy újabb bajnoki elsőség esetén maradhat: „Nagy levegőt kell vennem, és időt kell adnom magamnak, hogy ezt az egészet át tudjam gondolni. Nagyszerű eredményt értünk el, és egy hét múlva meghozom a döntésemet."

NBA
NAGYDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers–Boston Celtics 83–79 (14–23, 20–17, 19–17, 30–22)
Legjobb dobók: Bryant 23, Artest 20, Gasol 19, Fisher 10, illetve Pierce 18, Garnett 17, Rondo 14, Allen 13, Wallace 11
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Lakers javára.

 

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 


 

AZ ELMÚLT TÍZ ÉV DÖNTŐSEI ÉS A FINÁLÉK LEGJOBBJAI
2001: Los Angeles Lakers–Philadelphia 76ers 4–1 Shaquille O’Neal (Los Angeles)
2002: Los Angeles Lakers–New Jersey Nets 4–0 Shaquille O’Neal (Los Angeles)
2003: San Antonio Spurs–New Jersey Nets 4–2 Tim Duncan (San Antonio)
2004: Detroit Pistons–Los Angeles Lakers 4–1 Chauncey Billups (Detroit)
2005: San Antonio Spurs–Detroit Pistons 4–3 Tim Duncan (San Antonio)
2006: Miami Heat–Dallas Mavericks 4–2 Dwyane Wade (Miami)
2007: San Antonio Spurs–Cleveland Cavaliers 4–0 Tony Parker (San Antonio)
2008: Boston Celtics–Los Angeles Lakers 4–2 Paul Pierce (Boston)
2009: Los Angeles Lakers–Orlando Magic 4–1 Kobe Bryant (Los Angeles)
2010: Los Angeles Lakers–Boston Celtics 4–3 Kobe Bryant (Los Angeles)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik